Gyökerek

Jelen írás fenti címe egyszersmind egy film megnevezésére is hajaz. Nevezetesen Gaál Istvánnak arra az alkotására, amelyet a bartóki életmű előtti tisztelgés jegyében, szellemében forgatott. S erre a látványra a salgótarjáni Dolinkában talált rá, s ha tehette, mindig szívesen mutatta meg vendégeinek is.

Ez a sztori a minapi történés jegyében lett aktuális, ugyanis a Dornyay Béla Múzeumban ünnepélyes keretek között avatták fel a Gaál István-emlékszobát, amelynek dokumentumai, relikviái – a művész kifejezésével élve – a varázsvölgyi Pásztóról (ahol gyermek- és ifjúkora nagy részét töltötte) került a megyeszékhelyre, amely nem mellesleg szülővárosa a Kossuth-díjas, mondhatni nemzetközi hírű és rangú – például Olaszországban és Indiában egyaránt otthonos, elismert – film­művésznek. 

Számomra, aki elfogult lokálpatrióta-érzéssel viszonyulok Salgótarjánhoz, kifejezetten öröm itt tudni Gaál István személyes tárgyait, amelyek sokszorosára növelik a múzeumban fellelhető és bemutatható emlékek értékét. Bevallom: nagyon közel áll hozzám a képíró Gaál István munkássága, ami nemcsak remekműnek bizonyult filmekben, de kiváló fotók és okos, tanulságos tanulmányok, előadások sokaságában is testet ölt. De ha lehet, még többre tartom emberi kvalitásait, személyiségének megannyi vonzó, szerethető vonását, köztük a szerénységet, a barátságos viselkedésmódot. Boldoggá tesz az a tudat, hogy néhányszor találkozhattam, beszélgethettem vele, tanulhattam tőle.