Lelki kalendárium

2023.12.23. 08:21

Lelki kalendárium: a szeretet fénye is fellobban a hétvégén a nógrádi emberek adventi koszorúin

Az adventi naptár hagyománya egészen a tizenkilencedik századig nyúlik vissza, aminek köszönhetően minden ablak kinyitásával egyre közelebb jutunk a Megváltó születéséhez. Az idei adventi időszakban a lelkünket is megnyithattuk minden egyes napon, amelynek táplálékáról Veszelovszki Balázs szavai gondoskodtak, természetesen ma sem lesz ez másképp.

Veszelovszki Balázs

Ezen a hétvégén meggyújtjuk a negyedik gyertyát, a szeretet fényét, a hit, a remény és az öröm gyertyájához. Milyen szép és szimbolikus is, hogy az adventi koszorú negyedik gyertyáját a szeretet ünnepe előtt, idén szenteste napjának délelőttjén gyújtjuk meg.

Délelőtt még az adventi készületet fejezzük be, tesszük teljessé a szeretet fényének meggyújtásával, közben pedig már a karácsonyi ünnep is elérkezik. Kívánom, hogy közös adventi készületünk legyen teljes és gyümölcsöző, és mindannyian hódolatunkat fejezzük ki a kis Jézus és a Szent Család előtt, elérkezve a jászolhoz, és a betlehemi istálló egyszerűségének áldása, illetve kegyelme jusson el minden kedves olvasónk családjához! Adjon ehhez a Jóisten sok erőt és kegyelmet mindannyiunknak! Áldott, békés, boldog karácsonyt kívánunk!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában