Hollywood

2023.11.18. 20:46

Világhírességekre emlékeznek a gyarmati moziban

Lukács Zsófia

Több mint száz éve alapította Schummer Kabos a balassagyarmati Filmszínházat, ennek emlékére Világhírességek estje címmel rendeznek programot a Madách Moziban november 23-án, csütörkön. Az esemény 17.45-kor beszélgetéssel kezdődik, amelyen szó lesz egyes magyar származású hollywoodi világhírességekről, többek között George Cukorról, William Foxról , Kondor Ernőről, valamint Schummer Kabosról. Közreműködnek az eseményen Schummer István, az alapító rokona, Rigó Zoltán, a Madách Mozi vezetője és Majdán Béla művelődéstörténész. 

Ezután 18 órától A zsidó-magyar kultúrhatás néhány példázata címmel színpadra lép a világhírű Nógrádi Gergely, a Zsidó Pavarotti, a Magyar Kultúra és Művészet Nemzetközi Nagykövete, a zsidó kántorok nemzetközi versenyeinek győztese, főkántor, énekes, író. Simon Kata, a Zenthe Ferenc Színház művésze és Majdán Béla is közreműködnek. Végül levetítik a 40 éve készült, Oscar-díjra jelölt Jób lázadása című magyar filmet, Zenthe Ferenc és Temessy Hédi főszereplésével.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában