Fesztivál

2024.05.25. 19:19

Kultúrák között képez hidat a művészeti fesztivál Jobbágyiban

Immár ötödik alkalommal rendezték meg a Jobbágyi Kortárs Művészeti Fesztivált. Az ötletgazda, Bari Krisztián azzal a céllal hívta életre a rendezvényt, hogy azzal hidat képezzen a cigány és a magyar kultúra között.

Gulyás Edina

A délután hátralévő részében a szavalatoké, a verseké és a daloké volt a főszerep.

Forrás: Nool

Fotó: Vendel Lajos

Költők, írók, előadóművészek mutatkoztak be szombaton a Kortárs Művészeti Fesztiválon, amit immár ötödik alkalommal szerveztek meg Jobbágyiban. Emellett festők és szobrászok is kiállították alkotásaikat a programon, amit azzal a céllal hívott életre Bari Krisztián, hogy  cigány és magyar kultúra ötvözésével hidat képezzen azok között. 

kultúra, fesztivál
Sok érdeklődő volt kíváncsi az előadókra, akik a kultúra terjesztőiként érkeztek
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool

Cigány és magyar kultúra képviselői is bemutatkoztak

Az ország számos pontjáról, sőt a határon túlról is érkeztek művészek a Jobbágyi Kortárs Művészeti Fesztiválra, amelyen cigány és magyar résztvevők is bemutatkoztak. Bari Krisztián, a program megálmodója és főszervezője arról tájékoztatta portálunkat, hogy első alkalommal 2019-ben rendezték meg a különböző kultúrákat felvonultató kortárs fesztivált. Annak ötlete egy hasonló budapesti rendezvényen fogalmazódott meg a Jobbágyiban élő alkotóban, aki maga is verseket ír. 

– Nem titkolt szándékom, hogy a kultúrák ötvözésével az emberek közti előítéleteket szeretném lebontani. Éppen ezért lett az idei díszvendég Túró Tamás, Kömlő cigány polgármestere – fogalmazott Bari Krisztián. 

Fontos, hogy megmutathassák magukat a tehetségek

A megjelenteket Schobloher István, a házigazda település vezetője köszöntötte. Mint mondta, nagy öröm számára, hogy az ország számos pontjáról ellátogattak a programra, így jó hírét vihetik Jobbágyinak, ami gyönyörű helyen fekszik. Hozzátette: a fesztiválnak helyet adó faluház kertjében álló hatalmas hársfa például az ország fája versenyen két évvel ezelőtt a hetedik lett. 

– A kezdetektől támogattam ezt a rendezvényt, mert a mai világban, amikor egyre több időt töltenek az emberek a virtuális térben, fontosnak tartom, hogy megmutathassák magukat, tehetségüket az emberek – húzta alá a polgármester. 

A résztvevőket ezt követően Túró Tamás díszvendég is köszöntötte. A kömlői faluvezető arra hívta fel a figyelmet: a kultúra híd lehet a roma és a többségi társadalom között. Az együttgondolkodás a cél, összekovácsolni az embereket, és elfogadni egymást a különbözőségek ellenére is. 

A délután hátralévő részében a szavalatoké, a verseké és a daloké volt a főszerep. A hatalmas hársfa alatt kialakított fedett téren egymást váltották az előadók. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában