Rémisztő történet

Bár nem rajongok a nassolnivalókért, néha mégis jólesik megédesíteni a napom egy-egy falatnyi csokoládéval. Mivel sosem tudom, hogy mikor csábulnék el egy kockányi finomságra, így a kamrám polcán, illetve még néhány rejtekhelyen mindig akad egy adag „dugicsokim”. A minap is rám tört az édességvágy, a sóvárgást pedig szokás szerint a vésztartalékommal kívántam csökkenteni. A spájzba érve azonban megfagyott bennem a vér: a kincsesbányám teljesen üres volt. Mint egy ijesztő jelenet egy halloween-i történetből. Eszembe is jutott egyből, hogyha akkor szembesülök egy „Csokit vagy csalunk” felszólítással, biztos hogy ez utóbbi lehetőségnek néztem volna elébe. Mekkora szerencse, hogy október utolsó napja arrébb van még!

A rémisztő gondolatokat ugyan el tudtam hessegetni, a csokoládé utáni áhítozásom még nem múlt el. Tovább folytattam hát a keresgélést abban bízva, hogy hátha találok valahol az otthonomban egy falatnyi édességet, amit gondterhesebb időkre raktároztam el. A kutatásom eredménytelenül zárult, így kénytelen-kelletlen voltam beletörődni abba a hátborzongató helyzetbe, hogy aznap este bizony nassolás nélkül zárom a napot. Jobb ötlet híján igyekeztem a pozitív oldaláról megközelíteni a történteket. Sokáig gondolkodtam a lehetséges előnyökön, míg végül arra jutottam, hogy talán annyi hasznom lesz az egészből, hogy a halloween-i tököm rémisztő kinézetét idén nem egy faragott arc fogja szolgáltatni, hanem az a rövid felirat: „A csoki elfogyott!”