Autólopás

2024.05.02. 11:45

Autóból lopott több mint másfél millió forintot a salgótarjáni férfi

Laptopot, egyéb műszaki cikket és termékeket, továbbá több mint másfél millió forintot zsákmányolt két járműből az a 21 éves salgótarjáni elkövető, akit azóta elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök.

Nool.hu

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság portálunkkal közölte: a férfi a közelmúltban Salgótarján belterületén egy bérház előtt gyalogolt, amikor felfigyelt egy ott parkoló kisteherautóra, amelynek hátsó, raktér felé nyíló ajtaja résnyire nyitva volt. A férfi kinyitotta, és a rakodótérben elhelyezett többféle édességből, valamint tisztálkodó- és tisztítószerekből közel négyszázezer forint értékben lopott.

Pár nappal később szintén a vármegyeszékhelyen ugyancsak egy nyitva hagyott autót rámolt ki, céges dokumentációkat, több mint másfél millió forintot, laptopot és más értékes elektronikai cikket lopott el. A salgótarjáni nyomozók azonban hamar a tolvaj nyomára bukkantak és elfogása után előállították a rendőrkapitányságra, ahol lopás miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették.

– írták.

 A férfi a bűncselekmények elkövetését elismerte, az ellopott céges iratokat és elektronikai eszközöket a nyomozók megtalálták és lefoglalták, azt a tulajdonosnak visszaadták.

A nyomozás során megállapították, hogy a férfi a cselekményét nem egyedül követte el, közreműködött egy ismerőse is, aki az ellopott édesipari és vegyipari termékek eladásában is segédkezett, őt a nyomozók még keresik, elfogatóparancsot adtak ki ellene.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában