Nool.hu videó

2023.10.04. 19:20

Erox Martini perdítette táncra a nógrádi szépkorúakat Salgótarjánban (videó)

A hagyományokhoz hűen a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete és Salgótarján önkormányzata idén is megrendezte az idősek világnapi gálát a megyeszékhelyen található József Attila Művelődési Központban hétfőn. Az est sztárvendége Erox Martini volt, aki olyan fantasztikus hangulatot teremtett, hogy a szépkorúak legtöbbje állva, táncolva tapsolta végig a legismertebb zenéit.

Gerhát Karina

A nógrádi szépkorúakat is elkápráztatta csodálatos hangjával, olaszos eleganciájával és romantikus kisugárzásával Erox Martini

Forrás: Nool

Fotó: Vendel Lajos

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1991-ben az idősek világnapjává nyilvánította október 1-jét. Azóta minden esztendőben Nógrád számos településén, így Salgótarjánban is a hónap első napjaiban köszöntik a szépkorúakat. A már megszokottakhoz hasonlóan a megyeszékhelyen idén egy fergeteges programra invitálták az időseket.

A rendezvény elején Smirer Viktória kápráztatta el örökzöld slágerekkel és szépségével a közönséget, aki a 2000-es évektől énekel aktívan különböző helyi és budapesti zenekarokban, jelenleg pedig a KultPont Kávázó énekesnője.

Szükség van a személyes kapcsolatokra és a közösségek megtartó erejére

Mindezek után Fekete Zsolt, a város polgármestere köszöntötte a megjelenteket.

– Ez az ünnep alkalmat teremt arra, hogy megköszönjük a szépkorúaknak azt, hogy munkájukkal, tapasztalataik átadásával ma is elősegítik hazánk és városunk fejlődésért, hiszen az idős emberek tudása és bölcsessége nélkül nem működhet eredményesen egyetlen ország sem. Az időskor egy nagyon fontos életszakasz, ajándék annak, aki meg tudja élni annak lényegét. A lényege pedig az, hogy az kerül előtérbe, ami számít és ami igazán értékes, nem pedig a látszat. A szeretni tudás, a türelem és a megértés művészetének a birtokosai a szépkorúak. Ezekhez pedig szükség van a személyes kapcsolatokra és a közösségek megtartó erejére is – emelte ki Fekete Zsolt.

Hozzátette: ez a világnap kiváló alkalom arra, hogy felülvizsgáljuk, mi is az időseink irányába tanúsított, néha-néha bizony elmaradozó gondoskodásunkat. Felgyorsult világunkban a mindennapi teendők mellett sokszor pont azokra az emberekre nincs elég időnk, akiknek a legnagyobb szüksége lenne ránk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy elfeledkezzünk róla, törődéssel tartozunk az idősek irányába, pedig a figyelem kijárna mindig, és nem is csak családi szinten.

Idén is sok szépkorú ellátogatott a rendezvényre
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool

Ezen gondolatok elhangzása után Fekete Lászlóné, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviseletének az elnöke elmondta, hogy ez a rendezvény volt a nyitánya az előttünk álló programoknak. A Balassai Bálint Könyvtárban ugyanis Őszikék címmel nyílik majd kézműves kiállítás október 17-én, kedden 14 órától. – Mindenkit ösztönzök arra, hogy aki érez magában elég képességet, tehetséget, hozza el alkotásait az intézménybe október 16-án, hétfőn 10 és 13 óra között, hogy majd a tárlaton azokat is megcsodálhassák a látogatók – fejtette ki.

Mint megtudtuk: tovább folytatódnak azok a rövid túrák is, amik által az idősebb korosztály jobban megismerheti Salgótarján környékét. A programokban gazdag év a Szépkorúak Karácsonya című rendezvénnyel zárul majd.

Olaszosra vették a figurát

A beszédek elhangzása után pedig igazán olaszos hangulatban folyt azt este, hiszen a sztárfellépő  az olaszországi Palermo városában született. Több mint ötezer fellépés, 13 album, köztük arany- és platina van már a háta mögött. A múlt hónapban pedig megkapta az Arab Emirátusok művészeti díjat, így karrierje egy ideig Dubaiba szólítja őt. Azt pedig, hogy mi a szerelem, egy olasz férfitől senki sem tudja jobban. Jövő év tavaszán Mi a szerelem? címmel játékfilm készül az életéről. 

Hétfő este pedig a nógrádi szépkorúakat kápráztatta el csodálatos hangjával, olaszos eleganciájával és romantikus kisugárzásával Erox Marinti. A legtöbb idős nem bírta ki, hogy ne perdüljön táncra. Az énekes meg is jegyezte, hogy ritka az olyan közönség, aki még a színházteremben is táncol, de Salgótarjánban legnagyobb örömére ez is megtörtént. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában