Nool.hu videó

2024.06.12. 17:30

Családbarát kegyhely: több mint 3,4 milliárd forintból fejlesztettek (fotók, videó)

Szerdán adták át hivatalon az eddigi legnagyobb, közel 3,5 milliárd forintból megvalósult fejlesztést Mátraverebély-Szentkúton. Azáltal családbarát turisztikai központtá vált a nemzeti kegyhely.

Gulyás Edina

Négy évvel ezelőtt indult el Mátraverebély-Szentkút eddigi legjelentősebb fejlesztése, amihez a Magyar Turisztikai Ügynökség mintegy 3,5 milliárd forintos támogatást biztosított. A beruházást – aminek köszönhetően családbarát központtá vált a nemzeti kegyhely – szerdán adták át ünnepélyes keretek között. 

kegyhely, beruházás
A szentkúti kegyhely teljesen megújult, családbaráttá vált
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

Elcsendesülésre is alkalmas, de immár családbarát központtá vált a kegyhely

– Azért gyűltünk össze, hogy hálát adjunk Istennek a megvalósult fejlesztésekért, aminek köszönhetően ezt a kegyhelyet megőrizzük és fenntartható módon továbbfejlesszük a következő nemzedék számára – fogalmazott köszöntőjében Orosz Lóránt kegyhelyigazgató, akivel együtt Szentkúton még négy ferences szerzetes teljesít szolgálatot. 

Mint mondta, az elmúlt négy évben teljesen megújult az egyik leghíresebb magyarországi búcsújáróhely. A 3 milliárd 409 millió forintos beruházás során 16 darab új, modern családi apartmanház és naperőmű létesült. Emellett kibővült a kálvária kápolna egy 456 férőhelyes urnatemetővel, két játszótér és egy sportpálya épült, létrehoztak egy beltéri játszószobát és megújult a parkoló is. Mindezek mellett hatszáznál is több facsemetét ültettek el a Mátra és a Cserhát völgyében, gyönyörű természetben található kegyhelyen. Így az már nem csak elcsendesedésre és a hitélet gyakorlására alkalmas, hanem családbarát zarándokközpontként működhet tovább. 

Szentkút célja, hogy a kereszténység üzente mindenkihez eljusson

Az ünnepélyes átadáson Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel. Felidézte, hogy Mátraverebély-Szentkút létezését 800 éve jegyzik a történelemben, mintegy 300 éve zarándokhelyként, ahol 200 éves a ferences testvérek jelenléte. Mint mondta, a zarándokhelyet a püspöki kar döntése alapján 2006-ba nyilvánították nemzeti kegyhellyé, 2020-tól pedig nemzeti emlékhely. 

– Az elmúlt évek alatt Szentkút megújulásáért és fejlődésért sokan, sokat tettek és ez így lesz a jövőben is. Azonban a hely élővé válását a lelkiség és a megélt hit biztosítja – fogalmazott Soltész Miklós. – A kegyhely célja pedig, hogy a kereszténység üzenet mindenkihez eljusson: hívőkhöz, zarándokokhoz, istenkeresőkhöz, még a hitetlenekhez is. 

Lelki feltöltődés hatására jobban helyt állhatunk a mindennapokban

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke arról beszélt: minden közösség életében nagy öröm, amikor befejeződik egy munka, elérnek egy célt. A Mátraverebély-Szentkúton megvalósult fejlesztések eredményét sok ezer honfitársunk, rengeteg zarándok élvezi majd. 

– A most befejeződött munkák jelentős része a családok érdekében készül, ezáltal nagyobb lesz a hely vonzereje. Egészen biztos, hogy a befektetés meghozza gyümölcsét, ugyanis azok, akik itt lelki feltöltődést nyernek, jobban helyt állnak majd a mindennapokban is – hangsúlyozta Veres András, aki arra is kitért: mindannyiunknak szüksége van olyan helyre, ahol értékes időt tölthetünk. Ahol önmagunkban rendezhetjük a kapcsolatainkat magunkkal, másokkal és Istennel. Erre Szentkút, az azt körülvevő csodálatos környezettel kitűnő helyet kínál. 

Imáink meghallgatásra találnak

– Egy zarándokhely legfőbb rendeltetése, hogy minden egyes embert, aki oda látogat, elvezesse Istenhez – húzta alá Berhidai Piusz, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány provinciálisa. Hozzátette: ez a hely azt az ígéretet hordozza, hogy itt találkozhatunk Istennel és imáink meghallgatásra találnak. Pontosan ezt a célt szolgálják és segítik a most lezárult fejlesztések, amelyeket a résztvevők egy vezetett sétán meg is tekinthettek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában