Magyar Falu Program

2023.09.18. 21:25

Elindultak a tereskei útfelújítás munkálatai, egy hónap múlva elkészül

Elindultak a munkálatok a 21126 jelű Tereske bekötő út 0+000-2+490 km szelvények közötti szakaszán – jelentette be Lehel Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád Vármegyei Igazgatóságának vezetője hétfőn Tereskén egy sajtótájékoztató keretében.

Lászlók Judit

A település életében nagy jelentőségű beruházás kezdődik

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

A beruházás során 2,5 kilométert korszerűsítenek a Magyar Falu Program Útfelújítási Program keretében, mintegy 200 millió forintból. A munkálatok várhatóan október 18-ig befejeződnek.  A 22-es út felőli Tereske község táblánál megtartott sajtótájékoztatón elsőként, Lehel Zoltán köszöntötte a megjelenteket. 

– 2023-ban 6,1 kilométer útfelújítás lesz Nyugat-Nógrádban a Magyar Falu Program Útfelújítási Program keretében nagyjából 500 millió forint értékben. Ebből 2,5 kilométer újul meg Tereskén, a 22-es úti elágazótól a falu végéig, illetve 3,6 kilométer Diósjenőn – mondta Lehel Zoltán, a projekt ünnepélyes munkaterületének átadásán. Hozzátette: – A tereskei projekt a 2022. évi munkálatok között szerepelt, azonban egy-egy fejlesztést át kellett vinnünk a következő évre. A polgármester asszonynak, azonban megígértem, hogy a beruházás megvalósul 2023-ban. A nyáron már elvégeztük az előkészítő munkálatokat, így szeptember 18. és október 18. között megvalósulhat a beruházás. 

Lehel Zoltán kifejtette, a 2,5 kilométeres útfelújítás során, az érintett útszakasz kiegyenlítő réteget, majd 5 centiméteres záró aszfaltréteget kap, valamint padka is kiépítésre kerül, illetve három buszöblöt is kijavítottak. 

Balla Mihály országgyűlési képviselő szintén részt vett az eseményen. Beszédében kiemelte, az érintett útszakasz korszerűsítésének fontosságát és örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Falu Program Útfelújítási Programon keresztül meg tudják ezt valósítani. Hangsúlyozta továbbá, a Magyar Közút Nonprofit Kft.-nél van egy olyan gondolkodásmód, miszerint a különböző problémás útszakaszokon nagyobb felületeket terveznek felújítani, ami most is így van. Végül felhívta a figyelmet arra, hogy a munkavégzés ideje alatt a teljes útszakaszon ideiglenes forgalomkorlátozás kerül kialakításra. Ezért arra kér mindenkit, hogy az érintett útszakaszon fokozott óvatossággal közlekedjen a következő hetekben. Ezután Vincze-Meló Martina, Tereske polgármestere vette át a szót, aki elmondta, sokat jelent számukra, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben megvalósulhat a fejlesztés. 

– Ez az út körülbelül ötven éve épült, azóta jelentős felújítás nem történt rajta. Hálásan köszönjük, hogy a Magyar Falu Program Útfelújítási Program keretein belül mégis megvalósulhat ez a jelentős beruházás – fogalmazott a polgármester.

A sajtótájékoztató végén Lehel Zoltán kitért arra is, hogy a tervek szerint a beruházás október 18-ra készülhet el. Ugyanakkor hosszabb távon szeretnék az Érsekvadkert-Romhány szakaszt is korszerűsíteni, ennek az első üteme a tereskei útfelújítás. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában