2023.04.28. 16:38
Huszonnégy kisgyermek töltheti meg élettel az új bölcsődét Karancslapujtőn (fotók, videó)
Ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadták Karancslapujtő új bölcsődéjét, amellyel 24 kisgyermeknek biztosítanak lehetőséget arra, hogy amíg a szülők dolgoznak, addig ők szép és családias környezetben tölthessék idejüket. Az esemény végén Nagy Richárd plébános megáldotta az épület külső és belső terét.

Az esemény végén Nagy Richárd plébános megáldotta az épület külső és belső terét
Forrás: Nool
Fotó: Vendel Lajos
Szülőkkel, pedagógusokkal, képviselőkkel és gyermekekkel telt meg az újonnan elkészült karancslapujtői bölcsőde udvara pénteken, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át, majd áldottak meg.
Baksa Sándor, a település polgármestere köszöntőjében elmondta: egy olyan épületet adnak át, amely szeretett településük ékszerdoboza lesz. A bölcsőde a falu jövőjét alapozza meg, erősen meghatározza a jövőben az ott élő családok életét. Sok fennakadás és munka volt abban, hogy ez a beruházás létrejöjjön, de a belefektetett munka meghozta a gyümölcsét, amit le is arathattak. Hozzátette: minden résztvevőnek köszöni a tevékenységét, köztük a magyar kormánynak is, aki nélkül nem valósulhatott volna meg a fejlesztés.
Átadták a karancslapujtői bölcsődét
Fotók: Vendel LajosAz eseményen Balla Mihály, Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője is részt vett, aki kiemelte: jó érzéssel tölti el, hogy egy ilyen modern, a 21. századnak megfelelő intézmény születhetett meg Karancslapujtőn. Emiatt olyan kínálatot tudnak adni, amely a szülőknek nagy segítség, hiszen biztonságban tudhatják gyermekeiket, akik a lehető legjobb körülmények között tölthetik mindennapjaikat. Ez azért is fontos, mert ez lesz a második otthonuk. A lurkóknak csak annyi lesz a dolguk, hogy megtöltsék jókedvvel és szeretettel. Rámutatott továbbá arra is, hogy 2010-ben két nógrádi városban volt bölcsőde, mára pedig minden ötödik településre jut egy, ez magért beszél.
Mindezek után Nagy Richárd plébános megáldotta az épület külső és belső terét, majd a Kastélykert Óvoda Katica csoportos csemetéinek előadásával zárult a rendezvény.
Nool.hu videó
- Különlegességek kavalkádja várt mindenkit az első szécsényi kézműves vásáron – fotókkal, videóval
- Ez fergeteges volt! Óriási bulit csinált a Tankcsapda Pásztón – fotókkal, videóval
- Villámgyors diákok lepték el az Ipoly-gátat (fotók, videó)
- Új hír érkezett a lezárásról! Fotókon mutatjuk, mekkora a baj Őrhalomnál (videó)
- Ellepték a gyerekek a Tóstrand környékét, komoly tétje volt a futásnak (fotók, videó)