Programajánló

2023.01.12. 19:50

Hidegfesztivál és emléktúra: Nógrád-szerte érdekes programokkal startol a hétvége

Megemlékezések sorát tartják hétvégén szűkebb hazánkban, de fesztivál és kiállítás is várja az érdeklődőket. Összegyűjtöttük a következő napok programjait.

Veres Edina

Pattanjatok autóba és látogassatok el valamelyik programra

Forrás: Shutterstock

A lavinaszerencsétlenség áldozataira emlékeznek a megyeszékhelyen

A Radnai-havasokban történt lavinaszerencsétlenség áldozatai emlékére rendez megemlékezést a megyeszékhely önkormányzata január 13-án, pénteken, 11 órától a régi központi temetőben. Az eseményen beszédet mond Pataki Csaba salgótarjáni alpolgármester, majd Varga András, a Salgótarjáni Római Katolikus Főplébánia esperes-plébánosa mond imát. Az esemény során közreműködik Kántor Zoltán. Végül a megjelentek elhelyezik az emlékezés virágait a központi temetőben található emléktáblánál.

Több településen fejet hajtanak a doni hősök emléke előtt

A 16-os Honvéd Katonai Hagyományőrző és Kulturális Egyesület idén is megtartja hagyományos Doni emlékmenetét. Az érdeklődők január 14-én, szombaton Balassagyarmatról a 9 óra 40 perckor induló vonattal utaznak Őrhalomba, aztán a település római katolikus templomának falán található I. és II. világháborús emlékművön 11 órakor helyezik el a koszorúikat. 

Ezután a 22-es főúton haladnak tovább egészen Csitár község római katolikus templomáig, ahol szintén fejet hajtanak a hősök emléke előtt 13 órakor. E falu után Nógrádmegyeren át Patvarcig vezet a menetelők útja. Ez utóbbi helyszínen, a helyi köztemetőben 16 órakor a hősök emlékkövénél róják le a tiszteletüket. A résztvevők Balassagyarmat irányába haladnak tovább, az útvonal végpontját a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ jelenti. Az emlékmenet a Doni Hősök Emléktúra része. A program vasárnap folytatódik. A megjelentek a városközponttól, egészen pontosan a művelődési központ elől vonulnak át a Patvarci úti temetőbe, ahol 10 órától megemlékezést tartanak Lászay János ezredes sírjánál. Ezután a Patvarci úton haladva közelítik meg Szügyet, ahol a Hősi emlékműnél történő fejhajtás jelenti a kétnapos megemlékezés sorozat végét.

Szintén a 80 évvel ezelőtt, a keleti fronton elesett hősökre emlékezik január 14-én, 10 órától Karancsberény község lakossága. A település közösségi oldalán megosztott tájékoztatás szerint a templom előtti emlékműnél Lehoczkiné Csombor Erika polgármester mond beszédet a január 12-i doni katasztrófa emléknapja alkalmából. Az esemény zárásaként a megjelentek elhelyezik koszorúikat, virágaikat és mécseseiket az emlékműnél.

Fesztivállal tüzelik fel a hangulatot Zabaron

Harmadik alkalommal forrósítják fel az ország leghidegebb településén a hangulatot a Zabari Hidegfesztivállal. A Zabarért Egyesület szervezésében megvalósuló eseményen programokból nem lesz hiány, hiszen 9 órától a színpadon egyik fellépő követi a másikat. Így például a Tarnamenti Hagyományőrzők-Ceredi Népdalkör, Barta Sylvia meteorológus, Páko Mária és a Mákvirágok, a Gyöngyösi játékszín, vagy épp a Triász zenekar. Rajtuk kívül a fesztivál területén a látogatók találkozhatnak az Északi Szabad Hajdúkkal, a tábortüzet meggyújtó Mónus Józseffel, azaz a Fehér Farkassal és csapatával, valamint Lázár Chef-vel, aki csilis ételekkel teszi forróvá a hangulatot január közepén. A vállalkozó szellemű fesztiválozók a favágó és a jeges kötélhúzó verseny során fizikumukat is próbára tehetik, míg a benevezettek a gasztronómia terén bizonyíthatják hozzáértésüket a forralt bor, valamint bográcsos főzőversenyen. A harmadik Zabari Hidegfesztivál 17 órakor zárja majd kapuit.

A neves költő születésére emlékeznek

A Szurdokpüspöki Tiszta Életéért Egyesület Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából ünnepséget szervez a Magyar Állami Operaház támogatásával január 14-én, szombaton. A 12 órakor kezdődő eseménynek a település bemutatóháza ad majd otthont. A megjelentek Petőfi Sándor életéről hallhatnak előadást, míg a helyi óvodások és iskolások a költő versei közül szavalnak majd. Mellettük a Hagyományőrző Együttes és a Baráti Társaság tagjai is Petőfi költeményeivel készülnek a programra. Ezután a János vitéz első énekét Szarvas Mónika és Szikora Dávid adja elő, majd Kacsóh Pongrác János vitéz daljátékából mutatnak be részleteket a Magyar Állami Operaház énekesei, azaz Kiss Diána és Ujvári Gergely.

Fából készült alkotásokból nyílik tárlat a gyarmati galériában

Pusztai Ferenc fafaragó szobrász alkotásaiból nyílik kiállítás a balassagyarmati Horváth Endre Galériában január 14-én, szombaton 17 órakor. Az intézet közösségi oldalán olvasható tájékoztatás szerint a tárlaton megtekinthető műveket Sztancsik József szobrász ajánlja majd az érdeklődők figyelmébe. A kiállítás február 23-ig látogatható.

Filmvetítéssel idézik fel a múltat Kazáron

Idén áprilisban megalapításának húszéves jubileumát ünnepli a Kazár Nyugdíjasaiért Egyesület. A csoport elnöke, Szabó Imréné elmondta, hogy januárban és februárban is filmvetítéssel kívánják feleleveníteni az elmúlt két évtized során velük történt eseményeket. Az első ilyen programot január 15-én, vasárnap 15 órakor tartják a helyi kultúrház kistermében, majd ezt követően január 29-én, és februárban is összegyűlnek majd a tagok.

Babják János-emléktornát rendeznek Salgótarjánban

A Nógrád megyei Kézilabda Szövetség kilencedik alkalommal rendezi meg most szombaton a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban, 10 órától a Babják János-emléktornát. A viadalon három férfi és három női csapat indul.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában