Nógrádi alakulatok is harcoltak a nyolcvan évvel ezelőtti doni pokolban

A losonci székhelyű 23. gyalogezred katonái, akiknek két zászlóalja közül az első salgótarjáni a második balassagyarmati központtal szerveződött, már Észak-Erdély és a Székelyföld visszakerülése után, 1940/41-ben megszálló feladatokat végeztek a visszaszerzett területeket. Aztán 1942 nyarán érkezett az újabb parancs, a II. Magyar Hadsereg részeként a Szovjet-oroszországi hadszíntérre vezényelték ki a tiszteket és a közlegényeket. 

A 23. gyalogezredet Voronyezstől délre, a Don nagy kanyarulatának északi kiszögellésében, Sztorozsevoje település közelében, a német 168. gyaloghadosztály által hátrahagyott, kevésbé kiépített védőállásokban érte az ellenség áttörése 1943 januárjában, amelyeket a túlságosan fagyott föld miatt nem sikerült kellőképpen megerősíteni. Ráadásul a harci állományt a december 6-án megérkezett három új menetszázaddal is csak úgy nyolcvan-kilencven százalékosan sikerült feltölteni, nem beszélve a fegyverzeti és felszerelésbeli hiányosságokról. Ebben a kiszolgáltatott és megfogyatkozott állapotban kellett felvenniük a küzdelmet a támadókkal. 

A január 12-én indult szovjet „attak” döntő csapása az annak idején Balassagyarmatról bevagonírozott 23/II-es zászlóalj állásait érte. Másfél nap során összesen tizenegy, harckocsikkal támogatott támadást vertek vissza a magyar honvédek, nagy veszteségeket okozva az ellenség soraiban, de az ő erejük is egyre fogyott. Január 13-án délben a tizenkettedik támadás már hátulról érte az alakulatot, és félő volt, hogy a bekerítési hadművelet során teljesen felmorzsolódnak. A teljes megsemmisülés elkerülése érdekében a magyar katonák Hárs László százados vezényletével véres közelharcban kivágták magukat a szovjet gyűrűből, és a 23/I-es zászlóalj megmaradt része is eljutott a Vakbélhátnak nevezett területre. A Hárs-féle, mintegy háromszáz-négyszáz főt számláló hadseregrész még egyszer kivágta magát a szovjetek bekerítéséből, és gyors ütemben igyekezett visszavonulni.

A különböző, röptében összetákolt csoportokban hátráló katonák közel ötszáz kilométert tettek meg,  míg a 23-as gyalogezred különböző alakulatai újra közös ponton találták magukat. Az 1943. február 7-én Junakovna falunál végzett szemle alkalmával az ezredből 25 tiszt és 739 közlegény maradt, míg további ötszáz katona később csatlakozott hozzájuk.

A gyalogezredet áprilisban kezdték visszaszállítani Magyarországra. Hosszú út után májusban Losoncra 7 tiszt és 272 közlegény, Balassagyarmatra 5 tiszt és 246 baka, míg Salgótarjánba 12 tiszt és 370 katona érkezett haza. A 23-asokat ezután újjászervezték, feltöltötték, majd egy év múlva már a Kárpátok előterébe vezényelték őket, immár ténylegesen honvédő hadműveletekre.