Készenlétben

2022.11.10. 17:34

Harcra készen a munkagépek: felkészülve vágnak neki a közelgő télnek a Közút szakemberei Nógrádban

Készenléti fokozatban várja a Közút a téli időszakot. A munkagépek már harcra készek, a dolgozóknak pedig megtartották a szakemberek az oktatást. Ha beavatkozásra lesz szükség, akkor a társaság az egyes szakaszokat úthálózati szerepük szerint rangsorolja, és ennek alapján kezdik majd meg a síkosság-mentesítést.

Fodor Orsolya

Lehel Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, minden szükséges előkészület megtörtént

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

Csütörtök délelőtt Lehel Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója a téli előkészületekről és a feladatokról adott tájékoztatást Salgótarjánban. 

– A társaságunk minden évben november 10-ig megtartja az utak tisztántartásában résztvevők számára az oktatását – fogalmazott az igazgató. Mint mondta, az útburkolatot és a padkát előkészítették a télre és eltávolították a közút területén lévő hóakadályt okozó növényeket, emellett megszervezték az ügyeleti szolgálatot is. A társaság munkatársai adaptereket szereltek a járművekre. Kijelölték a forgalomlezárási pontokat, ezentúl előkészítették a lezáró és az elterelő jelzőtábla-rendszereket is.

Lehel Zoltán hangsúlyozta: az utakat három rendszerbe sorolják. Vannak az őrjáratos szakaszok, ahol a védekezés az út teljes hosszában és szélességében történik. A rajonos szakaszoknál csak a veszélyesebb részekre – emelkedőkre és ívekre – terjed ki a felületkezelés. Emellett vannak az úgynevezett fehér utak, amelyek kis forgalmúak, vagy környezetvédelmi területet érintenek. Ezeken a területeken nem végeznek síkosságmentesítést, csak hóeltakarítást a tél folyamán.

– A gépparkunk jelenleg huszonegy nehézgépjárműből, két rakodógépből és két hómaró adapterrel is felszerelhető univerzális munkagépből áll. Fontos, hogy az egyes szakaszok úthálózati szerepe szerint avatkozunk be, ha azt az időjárás indokolja, de mindenhová eljutnak a munkatársaink – szögezte le az igazgató.

Hozzátette: a téli üzemeltetés jelenleg az első fokozatban, vagyis készenlétben van. A második fokozatra, a síkosság-mentesítésre akkor állnak át, ha 3 Celsius-fok alá csökken a hőmérséklet, illetve a 24 órán belül lehulló hó vastagsága 5 centiméter alatti.

– Minden erőforrásunkkal azon dolgozunk majd az elkövetkező időszakban, hogy a biztonságos közlekedés feltételei adottak legyenek. Adódhatnak azonban olyan helyzetek, amikor a folyamatos munkavégzésünk mellett is téliesebb útviszonyokkal találkozhatnak a közlekedők – mondta.

Egy-egy munkagépre akár 50 kilométernyi útszakasz is juthat, a gépkocsik fordulóköre pedig 2-5 óra közé tehető, így folyamatos havazás esetén újra csúszóssá válhat az útburkolat.

Ameddig nem köszönt be a hidegebb idő, a társaság folytatja a lokális burkolatjavítási és útfelújítási munkát. A hófogó rácsokat kihelyezik a megfelelő helyekre. A járműtulajdonosoknak is érdemes felkészülniük a télre. Sokat számíthat a megfelelő minőségű és korú téli gumi az autón, illetve nem árt, ha takaró, ennivaló és egy kisebb lapát is van a kocsiban.

Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy egy hete tartotta téli gépszemléjét a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a megyeszékhelyen lévő mérnökségén, valamint Balassagyarmaton. A gépszemle célja az volt, hogy a gépek műszaki állapotát átvizsgálják a téli időszak indítása előtt, amely november 10-én, azaz ma kezdődött el.

Lehel Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója nyilatkozott is akkor hírportálunknak:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában