2022.11.09. 06:50
Ideje téliesíteni! – sok nógrádi sofőr halogatja az abroncsok cseréjét
Az őszi időszakban gyakran korlátozottak a látási körülmények és az utak is csúszóssá válhatnak, így könnyen baleset áldozatává válhatnak a közlekedők. A szakemberek és a rendőrök is hasznos tanácsokat adtak a biztonságos vezetéshez.
A járművek téliesítésére időben fel kell készülni!
Forrás: Nool Archív/Illusztráció
Az ősz velejárója az esős és ködös időjárás, így elérkezett a gumicsere ideje.
Tolmácsi Erik, az egyik salgótarjáni szerviz műhelyfőnöke arra hívja fel a figyelmet, hogy senki ne hagyja utolsó pillanatra az abroncsok vásárlását és cseréjét. A nyári gumi tapadása teljesen más, az könnyebben megcsúszik a síkos és nyálkás utakon.
– Amikor tartósan hét-nyolc Celsius-fok alatt van a hőmérséklet, akkor már érdemes téli abroncsra váltani. Fontos azonban, hogy az minőségi legyen és eleget tegyen az elvárásoknak. Ezen nem szabad spórolni senkinek, hiszen mindenkinek fontos a saját maga és szeretteinek a testi épsége – emelte ki Tolmácsi Erik.
Hozzátette: az abroncsok ára nagyon változó, hiszen méretfüggő, de mint minden más, így ez is emelkedett mintegy 40-50 százalékkal.
A szakember azt is elárulta, hogy még mindig sokan vannak, akik halogatják a cserét és csak az utolsó pillanatban intézkednek.
Sok veszélyt tartogat az őszi időjárás az utakon
Tamás-Kovács Andrea, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hangsúlyozta, hogy az őszi időjárás sok veszélyt hordoz magában az utakon. A nyári abroncsokon lévő bordák nem tudják elvezetni az úttestre hirtelen került, nagy mennyiségű csapadékot, ezért a tapadás a gumiabroncs és az úttest között jelentősen csökkenhet.
Mint mondta, bár még sokan nyári gumival közlekednek, de egyre időszerűbb lecseréltetni azokat a biztonság érdekében.
– Ősszel megnő azon órák száma, amely során a sofőrök korlátozott látási körülmények között és sötétben közlekednek. Éppen ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a járművek világító berendezéseinek működésére, az ablaktörlő lapátok és az ablakmosó folyadék minőségére. Ezen túlmenően elindulás előtt a szélvédők és tükrök csapadék- és páramentesítését is ellenőrizni kell – hangsúlyozta a sajtóreferens.
Ellenőrizni mindig fontos!
Lukács Attila gépjármű-szakoktató korábban úgy fogalmazott portálunknak, hogy a közlekedésben résztvevők a napi elindulás előtt ellenőrizzék egyebek mellett a világítóberendezések működését, a fagyálló folyadékot, de a gumiabroncsot is. Ezen túlmenően fontos az is, hogy a jármű ablaktörlője és az akkumulátora is megfelelő állapotban legyen. A szakoktató azt tanácsolja a sofőröknek, hogy mindenki fokozott óvatossággal és sokkal körültekintőbben közlekedjen ebben az időszakban, valamint a korlátozott út- és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg a jármű sebességét.