2020.06.28. 14:21
Óvatosan ostromoltak a hollókői várjátékokon
Szent László király ünnepét tartották meg szombaton a várban.
A rendezvényen a látogatók megismerhették az uralkodó hadinépének viseletét és fegyvereit, valamint részt vehettek egy vártörténeti sétán is. A hadgyakorlat a palotában című ostromjátékba a vendégek is bekapcsolódhattak. A Ha a kövek beszélnek című előadást pedig egy fegyveres bemutató követte. A jó hangulatról egész nap a Keleti Szél nevű zenekar gondoskodott. Végül pedig megemlékeztek Szent László királyról, zárásként pedig táncház várta az érdeklődőket.
A középkori hagyományokat Szent László Vitézei őrzik Hollókőn. A társaság vezetője Polgár Péter portálunknak elmondta, hogy először rendezték meg ezt a típusú ünnepséget, amelyre főként belföldi turisták, köztük is leginkább a családok vettek részt.
Családias hangulatban telt az idei hollókői várjátékok
– Az esemény rendkívül családias és barátias hangulatban telt – mondta Polgár Péter, hozzátette: – A programokat a váron belül, de több helyszínen tartottuk meg. A bemutatóra úgy helyeztük el a székeket, hogy a látogatók járványügyi szempontból is megfelelő távolságban legyenek egymástól. A pénztár és a mosdó területén kézfertőtlenítésre volt lehetőség, valamint a büfében, a sorban állásnál szintén tartani kellett a másfél méteres távolságot.
Koronavírus Nógrád megyében
- Emelkedett szinten stagnál a tarjáni szennyvízben a koronavírus örökítőanyaga
- Salgótarjánban továbbra is emelkedik a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
- Salgótarjánban emelkedik a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
- Salgótarjánban már csak mérsékelt mennyiségben mutatták ki a koncentrációt
- Salgótarjánban csökken a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja