Olvasók emlékei: Nógrádban is beárnyékolta május elsejét a csernobili atomfelhő

Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa híre csak lassan jutott el Magyarországra és akkor is inkább az elhallgatás, a pozitív propaganda volt a jellemző. Ahogy arról már korábban írtunk, 34 évvel ezelőtt megjelent Nógrád hírlapokból gyűjtöttük össze, mikor és mit tudhattak meg a nógrádiak a világ legnagyobb nukleáris katasztrófájáról.

Cikkünk sokakban idézett fel emlékeket, Facebook-oldalunkon kommentekben számoltak be arról, mire és hogyan emlékeznek, hogyan őrzik azoknak a napoknak az emlékét.

Xénia például arról írt, hogy már a május elsejei felvonuláson is túl voltak, mire megtudták, hogy nagy a baj: „Két éves volt a kisfiam, egész nap a salgótarjáni utcán ünnepeltünk. Nem értettem semmit az egészből, miféle ártalomnak lehetünk kitéve, ha el lehet hárítani azzal, hogy a salátát alaposan megmossuk. Az újságok csak azt bizonygatták, hogy nincsen semmi baj. Ismerve a rendszer működését, gyanakodtunk, hogy titkolnak előlünk valamit. Állítólag már a felvonuláson sem voltak kint a pártvezetők az emelvényen... Csak lassan szivárogtak ki a valós történetek a felezési időről, és az évtizedekig várható megbetegedési kockázatokról. Három év múlva tudtuk meg a féligazságot. ”

Ezt erősítette meg az egyik kommentelő: „Sajnos így történt, ahogy leírta. Képesek voltak emberek ezreit az utcára terelni, felvonulni május elsején, pedig már nem lett volna szabad! Utólag tudtuk meg, hogy megyei vezetők már tudatában voltak, hogy nagy baj van, ezért nem voltak ott tribünön sem már! Emlékszem, ott voltam! Sőt utólag még többet tudtam meg, de már most nem érdekes…”

József nevű kommentelőnk is az üres vezérkari tribünt furcsállotta.

Az 1986. május 4-én megjelent Nógrád címlapján arról írtak, hogy zenés ébresztők jelezték a megyeszékhelyen az ünnep kezdetét, és már a korai órákban benépesültek Salgótarján utcái. Olvasóink emlékeivel ellentétben az újságcikkben azt állítják, hogy a Pécskő Üzletház előtt fölállított dísztribünön ott voltak a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, a kitüntetett üzemek vezetői és dolgozói, a szellemi és kulturális élet kiemelkedő egyéniségei. Egyebek mellett arról is írtak, hogy a salgótarjáni 15. sz. óvoda kicsinyei, virággal köszöntötték a tribünön ülő elnökség tagjait. Vajon már ez is a pozitív propaganda része volt?

Vera így emlékezett vissza: „16 éves voltam. Mi is csak május elseje után tudtuk meg hogy mi is történt… Természetesen kivezényeltek minket felvonulni, mi pedig mit sem sejtve mentünk hogy eleget tegyünk az Igazgató úr kérésének! Amikor hazamentem anyukám vizet engedett a kádba, és azt mondta, hogy most azonnal mosakodjak meg! A ruháimat egy zsákba kellett belerakni amit apukám elégetett. Nem tudtam mi a baj, akkor azt hittem hogy elkaptam valami fertőző betegséget, de a fürdés után anyukám elmagyarázta, hogy mi történt.”

A Nógrád hírlap továbbá arról is írt a május 4-ei lapban, hogy a látványos, impozáns felvonulás élén az általános iskolások haladtak. A középiskolák sorát a Bolyai Gimnázium diákjai nyitották meg. Hatalmas transzparenst emelve a magasba: ,.Atomfegyvermentes világot!„

Mária szintén május elsején tudta mi is történt azon a napon ami nagyon sok ember halálát, és betegségét okozta. Piroska arról írt, hogy néhány hónapos gyermeke miatt otthon töltötte az idejét, és ő is csak jóval később tudta meg, mi is történt április 26-án.

A videón jól látható, hogy május elsején már egész Magyarországot lefedte a csernobili atomfelhő: