Tánctehetségével hódítja meg a közönség szívét Kovács-Jelinek Emese

– A Nógrád Táncegyüttesnél töltött évek meghatározóak voltak az életében. Hogyan ismerkedett meg a csapattal?

– Mindhárom idősebb testvérem jó példát mutatott, ők is a Nógrád Táncegyüttesnél táncoltak. Már hatévesen vártam a pillanatot, hogy hozzájuk hasonlóan én is elkezdhessek táncolni. Először a Lurkó Gyermektáncegyütteshez kerültem, majd a Viganóban fejlesztettem a tánctudásomat. Innen egyenes út vezetett a Nógrád Táncegyütteshez, s ezzel már 14 évesen egy igazi, összetartó közösséghez tartoztam.

– E nógrádos éveknek köszönhető, hogy a tánc ma már többet jelent Önnek, mint hobbi?

– A gimnázium után a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium néptánc szakán erősítettem tovább a táncos ismereteimet, jelenleg pedig a Magyar Táncművészeti Egyetem másodéves hallgatója vagyok. A férjemmel, Dodival országszerte tanítottunk táncot a felnőtt és az ifjúsági korosztály tagjainak, de a pécsi Mecsek Táncegyüttes művészeti vezetői is voltunk. Én mindig is kacérkodtam tanítói álmokkal, azonban az érettségi után döntöttem el, hogy a táncos vonalat tovább szeretném mélyíteni. Fóton és Budapesten kitárult a világ, de a Nógrád Táncegyüttesnél tanultakat magammal vittem útravalóként.

– Ez évtől párjával közösen vették át a Nógrád Táncegyüttes művészeti vezetését. Milyen érzés visszatérni?

– Szavakkal elmondhatatlan! Jó érzés, hogy mindazt, amit megtanultam, továbbadhatom a csapatnak. Több pozitív élményt is a Nógrád Táncegyüttesnél töltött idők alatt éltem meg: legyen szó külföldi fellépésekről, szakmai fejlődésről és személyes kapcsolatokról. A mai napig ide kötnek a barátok, de a szerelmet is itt találtam meg. Bízom benne, hogy a jelenlegi táncosoknak mi is jó példát, járható utat tudunk majd mutatni!

– Hogyan jellemezné a táncegyüttest?

– Nehezen tudnék még egy olyan közösséget felmutatni, ahol az emberek ennyire befogadóak és összetartóak. Ez annak is köszönhető, hogy együtt izzadunk a próbákon, sok időt töltünk együtt és tánc közben közelebb kerülünk egymáshoz. Én máig tudom, hogy akikkel egykor itt barátságot kötöttem, azok nagy részére bármikor számíthatok! Ez a nyitottság és közvetlenség máig átszövi az együttes életét.

– Hogyan kezdődött a munka?

– Szeretnénk új dolgokkal megismertetni a csapatot, s persze szakmailag is utat mutatni. Azt gondolom: változatosnak, újszerűnek és színesnek kell lennünk a próbákon is, hiszen csak így érhetjük el, hogy a táncosok hétről hétre jó kedvvel térjenek vissza. Úgy vélem, már elindultunk a közös, jó úton.

– Mik a tervek?

– Mindenekelőtt izgatottan várjuk, hogy koreográfiáinkkal bemutatkozhassunk a december 15-én Salgótarjánban megrendezendő adventi műsorunkon. Emellett szeretnénk fesztiválokra eljutni, de a jövő év a Jubileum jegyében telik, hiszen 45 éves lesz a Nógrád Táncegyüttes. Szeretnénk az 1975 óta az együttesben táncoló tagok közül minél több embert elérni és a műsorba bevonni.

Építően hatnak rá a versenyek

Kovács-Jelinek Emese 2015-ben a békéscsabai szólótáncfesztiválon szerezte meg első Aranygyöngyös táncos díját, míg idén a másodikat is kiérdemelte. A táncos büszke arra a koreográfusi elismerésre, amelyet párjával közösen a szolnoki Tisza Táncegyüttesnek készített koreográfiáért kaptak. Emese fontosnak tartja a versenyszerű bemutatkozásokat is, mint mondta: egy-egy megmérettetés mindig építően hatott az együttesre. A többszörösen kiváló Nógrád Táncegyüttes számos együttesi és egyéni nívódíj birtokosa, s Emese valamennyi közös fellépésre jó szívvel emlékszik vissza. Portálunknak azt a hajdúböszörményi minősítőt idézte vissza egyik kedves emlékeként, amelyen a csapat hosszú idő után újra kiváló minősítésben részesült.