2018.12.08. 15:25
Kovács Kati úgy érzi, rajongóitól kap erőt
Nagyszabású életműkoncertet adott Kovács Kati nemrég Balassagyarmaton a művelődési központban. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő, ma már legendás egyénisége. Több mint ötven éve tartó pályafutása során számos állami és szakmai kitüntetéssel ismerték el. Minden idők egyik legsikeresebb magyar énekesnője, több ezer sikeres koncert, több millió eladott lemez és számtalan sláger fűződik nevéhez. A különleges hangú énekesnő fergeteges, telt házas koncertje előtt interjút adott portálunknak.
Forrás: Nógrád Megyei Hírlap
Fotó: Torjay Attila
– Elárulja nekünk az örök fiatalság titkát? Mintha megállt volna az idő ön felett.
– Nem mindig érzem magam annyira fiatalnak. Például a teniszpályán egyáltalán nem. Repülnek az évek. Én szívesen megálltam volna 35 éves korom körül. Akkor még sejtettem, hogy miről szól, vagy miről nem szól a világ. Az az illúzióváltások kora.
– Azt az időszakot tekinti pályája csúcsának?
– Nem a pályám, hanem a tudatosság és a tudatlanság csúcsának. Amikor az ember még tele van csodavárással, de már áll a saját lábán. Azt gondolom, az egy nagyon jó kor az ember életében, úgyhogy becsülje meg mindenki!
– Honnan meríti azt a rengeteg energiát, amit sugároz? A mai napig járja az országot, sokat koncertezik.
– Nem tudom. Én mindig fel vagyok töltődve. Bár reggelente azért nehezen ébredek. De az is igaz, hogy későn szoktam lefeküdni.
– Balassagyarmaton járt már korábban is?
– Igen, de régen voltam itt. Eszményi Viktória pályatársam szokta mindig ezt a várost emlegetni, hiszen ő idevalósi. Egyébként hozzá hasonlóan én is vidéki lány vagyok, csak egy megyével odébb, Egerből származom. A zenekarom vokalistája, Nógrádi Máté pedig szintén balassagyarmati.
– Pályája tehetségkutató műsorokban kezdődött: Ki mit tud?, aztán a magyar táncdalfesztiválok történetének első győztese lett. Nemrég a másik oldalról is megtapasztalhatott egy hasonló megmérettetést: 2014-ben az Eurovíziós fesztiválra való kijutásért rendezett, A dal című tévéműsor zsűritagja volt. Jelenleg fontolgat-e hasonló feladatvállalást?
– Nem. A tehetségkutató műsorokat, fesztiválokat nagyon jó lehetőségnek tartom, hogy megmutassuk, mit tudunk, vagy mire képes Magyarország, de a zsűrizés nem nekem való. Önmagát mindenki másnak látja, mint a külvilág, és ez konfliktusokat szülhet egy ilyen helyzetben. Én nem szeretek kritikát mondani valakiről nagy nyilvánosság előtt. Tulajdonképpen a pályatársaimat kell bírálnom, és ez nem az én világom. Nincs bennem az a vágy, hogy másokról véleményt formáljak.
– Mi a hosszú pályafutás titka?
– Nem szoktam megsértődni. Ami ezenkívül fontos, nagyon egyszerű: szeretni kell a zenét, szeretni kell az embereket. Érezni kell, hogy a velünk dolgozó kolléga jól van-e, és ha látjuk, hogy valami baja van, meg kell kérdezni, hogy mit segíthetünk. Csapatjátékos vagyok, és valójában az tart itt engem, hogy sokan vagyunk, akár a közönség, akár a zenészek. Ez egy kalandos, változatos világ, rengeteg utazással, felfedezésre váró helyekkel. Engem nagyon szórakoztat az egész rendetlenségével, ugyanakkor a rendszerességével együtt, mert a zenében azért komoly rendszer van. Nem véletlen, hogy sok mérnökember is dolgozik ebben a szakmában, mert itt szabályszerűségek vannak, és azokat komolyan kell venni.
– Meddig szeretné még folytatni az éneklést?
– Néha már szoktam mondani, hogy szívesen abbahagynám, de olyankor a rajongók mindig meggyőznek, hogy muszáj folytatnom. Ők adják a lelki erőt a továbblépéshez és a folytatáshoz.
