2022.02.28. 10:17
Tilosban előzött a 19 éves férfi, így okozott halálos balesetet Érsekvadkertnél
Egy 19 éves férfi okozta azt csütörtök délutáni balesetet, amelyben egy idős férfi életét vesztette. A fiatal sofőr két közúti jelzőtáblát is figyelmen kívül hagyott, emiatt történt a baleset.
Forrás: police.hu
Ahogy arról korábban beszámoltunk, három személyautó ütközött össze csütörtök délután a 22-es számú főúton Érsekvadkert közelében. A balesetben egy idős férfi a helyszínen életét vesztette.
A police.hu hétfőn reggel kiadott tájékoztatása szerint egy 19 éves férfi közlekedett személygépkocsival a 22-es számú főúton, Rétság irányából Érsekvadkert felé, amikor a „Bukkanó” és az „Előzni tilos” közúti jelzőtáblák hatálya alá eső útszakaszon a vele azonos irányba közlekedő gépjármű előzésébe kezdett.
Halálos baleset Érsekvadkertnél
Az előzés során a férfi a gépkocsinak ütközött, amelynek következtében az a szemközti forgalmi sávban közlekedő gépjárműnek sodródott. A balesetben a 19 éves férfi által megelőzni kívánt személygépkocsi utasa életét vesztette, míg ő és utasa, illetve a szemből érkező gépjármű vezetője és utasa könnyű sérüléseket szenvedtek.