Konyha

2022.06.25. 17:53

Tejbegríz turmixolva? Így készül a klasszikus édesség Gáspár Bea konyhájában

A nógrádmegyeri háziasszony nem éppen a hagyományos módon készíti el a klasszikus édességet.

Nool

Forrás: Fotó: beakonyhaja.hu

Forrás: Fotó: beakonyhaja.hu

A Mindmegette.hu segítségével már többször is betekintettünk Gáspár Bea konyhájába. Nincs ez másképp most sem, Bea asszony receptje által ugyanis megidézzük gyerekkorunk kedvenc nassolni valóját, a tejbegrízt. 

Köztudott, hogy a nógrádi háziasszony szívesen kísérletezik a konyhában, ezért nem is csodálkozunk rajta, hogy a kedvenc édességét is többféle módon tudja elkészíteni, tej helyett például vízzel is. Mint azt korábban portálunknak elárulta ez volt életében az egyik első étel, amit önállóan készített, fortélyait pedig édesanyjától tanulta. 

De hogyan kerül képbe a turmixgép? Lássuk a háziasszony, hogyan tálalja:

A recept szerint fél liter tejet felteszünk forrni egy fél vaníliarúd kikapart magjával. Hozzáöntjük a grízt folyamatos kevergetés mellett. A célunk az, hogy egy sűrű masszát kapjunk. A másik fél liter tejhez hozzáadunk két evőkanál cukrozatlan kakaóport és egy csomag vaníliás cukrot, majd elkezdejük melegíteni a tűzhelyen. Amint a gríz megszívta magát a tejjel és egy jó sűrű állagot kaptunk belőle, beletesszük a turmixgépbe. Hozzáöntjük az elkészült kakaót és hozzáadunk még 2 csomag vaníliás cukrot és 2 evőkanál cukrot, ízlés szerint. Összeturmixoljuk és ezzel tulajdonképpen elkészült a kakaós tejbegríz.
Hozzávalók: 

  • 1 l tej
  • 20 dkg búzadara
  • cukrozatlan kakaópor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • vaníliarúd
  • cukor
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!