Vízilabda Eb

2019.10.11. 20:00

Hosnyánszky visszatérése plusz erőt adhat a pólósoknak

Készül a hazai rendezésű olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra a válogatott, Märcz Tamás szerint komoly potenciál rejlik a fiúkban.

A szövetségi kapitány a Komjádi Uszodában tartott pénteki sajtónyilvános edzést követően elmondta, a keret nincs lezárva, de reálisan a most meghívott 20 játékosnak – akik közül Jansik Szilárd és Manhercz Krisztián betegség miatt nem tudott tréningezni – van esélye arra, hogy ott legyen a Duna Arénában sorra kerülő Eb-n. Hozzátette, néhány poszton kevesebben vannak, de azokra a helyekre nagyon nehéz lenne betörni, ahol akár öt-hat játékossal is számolhat.

Märcz Tamás elmondta, az előttük álló 48 órában négy edzésen vesz részt a keret, ezeken nem a fizikai állapotot szeretnék lemérni vagy fejleszteni, hanem a már korábban gyakorolt taktikai elemeket kívánják frissíteni. Kiemelte,

fontos, hogy a játékoskapcsolatok a vízben és a parton is alakuljanak, utóbbi miatt is lakik szállodában most együtt a gárda.

A közelgő Eb-ről a szakember megjegyezte, van olyan potenciál a csapatban, hogy akár a végsőkig is eljusson, még akkor is, ha elképesztően kemény ellenfelekkel kell majd megküzdeni.

A nemzeti csapatba

több mint két év után tért vissza az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert,

akitől a szövetségi kapitány azt várja, hogy a jelenlétével és a kisugárzásával plusz erőt ad. Hozzátette, rendkívül rutinos, több poszton is bevehető játékosról van szó, akinek a 2017-es budapesti vb után meghozott döntése következtében kaphatott lehetőséget több olyan pólós, akik azóta állandó csapattagnak számítanak.

Hosnyánszky Norbert elmondta, fiatal és lendületes csapatba tért vissza, mindenki rendkívül motivált, és egyre jobban megismeri a társakat. Kiemelte, egyelőre csak a hazai rendezésű Európa-bajnokságra koncentrál, ugyanakkor

külön motivációt jelent neki a magyar közönség és az, hogy egy csapat olimpiai kvótát szerez majd a Duna Arénában.

A magyar válogatott november 12-én az oroszokkal játszik a világligában, január 12-től pedig hazai környezetben szerepel majd az olimpiai kvalifikációs Eb-n.

A magyar válogatott kerete:

kapusok: Kardos Gergely (ZF-Eger), Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa), Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo)

mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnoki Dózsa), Bátori Bence (Szolnoki Dózsa), Erdélyi Balázs (A-Híd OSC-Újbuda), Hárai Balázs (A-Híd OSC-Újbuda), Hosnyánszky Norbert (ZF-Eger), Jansik Szilárd (FTC-Telekom Waterpolo), Kovács Gergő (A-Híd OSC-Újbuda), Mezei Tamás (FTC-Telekom Waterpolo), Manhercz Krisztián (A-Híd OSC-Újbuda), Nagy Ádám (PannErgy-Miskolci VLC), Német Toni (FTC-Telekom Waterpolo), Pásztor Mátyás (BVSC-Zugló), Pohl Zoltán (FTC-Telekom Waterpolo), Sedlmayer Tamás (FTC-Telekom Waterpolo), Varga Dénes (FTC-Telekom Waterpolo), Vámos Márton (FTC-Telekom Waterpolo), Zalánki Gergő (FTC-Telekom Waterpolo)

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában