Felfoghatatlan fájdalom

2022.06.07. 08:32

Megszólalt a Balatonba fulladt fiúk unokatestvére, csak ő jutott ki a partra

Életük legnehezebb óráit, napjait élték át azok a családtagok, akik azonnal a Balatonra utaztak, amikor megtudták, hogy két rokonuk is eltűnt a magyar tengerben.

A bódvalenkei Szabolcs és Béla a településüktől néhány kilométerre levő Tornanádaskán élő unokafivérükkel, Dáviddal a múlt hétfőn nagy kalandra indult Balatonaligára. Kőművesnek, illetve hegesztőnek tanultak, és éppen a legnagyobb hazai tó közelében találtak munkát. Úgy döntöttek, elvállalják, és ha már arra járnak, összekötik a kellemest a hasznossal. Egyikük most látta a Balatont életében először. Szombat este bementek fürdeni. A parttól messzire úsztak, pedig azon a szakaszon gyorsan mélyül a víz. Az idő hirtelen rosszra fordult, ebből pedig baj lett. Bélának sikerült egy szörfdeszkában megkapaszkodnia, így őt egy csónakos kimenthette. A két másik, 17 és 18 éves fiú eltűnt, őket a rendőrök szonárral és helikopterrel keresték.

Balatonaligánál két fiatal eltűnt. A család a helyszínre ment.
A víz gyorsan mélyül errefelé Fotó: Bors

– Nem tehetek mást, reménykedem és egyfolytában imádkozom az unkatestvéreimért.Soha nem hittük volna, hogy egy fürdőzésből tragédia lehet – mondta a Borsnak Béla.

Szabolcs édesapjával és több családtagjával a szabadstrandon találkoztunk.

 Őszinte leszek, egyre kevésbé hiszek benne, hogy a fiam életben van.Már rég jelentkezett volna. Ahogy szólt a rokon gyerek, azonnal autóba pattantunk, és ide jöttünk. Most naponta 700 kilométert utazunk, mert estére haza kell mennünk. A pénz nem számít, nem érdekel, mennyi fogy el benzinre. Becsületes, dolgos embernek neveltem a gyerekemet. Addig mindenképpen itt szeretnék lenni, amíg élve vagy halva elő nem kerül – nyilatkozta a Borsnak remegő hangon a szülő, akinek egyfolytában csörgött a telefonja. Az otthon maradt szeretteivel tartotta a kapcsolatot.

Balatonaligánál két fiatal eltűnt. A család a helyszínre ment.
A magasból is keresték a fiúkat Fotó: Bors

Kuru Jánost, Dávid nevelőapját mobilon értük utol.
– Három hónapos korától neveltem a fiamat. Mindig is apának szólított. Én még bízom, de egyre kevésbé tudom, hogy miben.tudom, hogy valamennyire Dávid és Szabolcs is tudott úszni, igaz a mi környékünkön csak kisebb tavak vannak,így főleg azokban edzhettek gyerekkorukban. 

Frissítés: kedden délelőtt a hatóságok megtalálták a Balatonban eltűnt fiúk holttestét

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában