Fotó: JOHN STILLWELL / POOL / AFP

Elhunyt a pollenjelentés úttörője

Meghalt 108 éves korában William Frankland brit immunológus, „az allergia nagyapja”, akit az allergiakutatás megalapozójának tartanak .

Az immunológus egy brit idősotthonban hunyt el április 2-án – írta a BBC hírportálja.

Úttörő munkája során szénanáthás betegei szenvedését azzal enyhítette, hogy szűrni kezdte a pollent.

A londoni St. Mary Kórház tetejére „pollencsapdát” szerelt, hogy a levegőben szálló pollen fajtáit azonosítani tudja.

Innen ered a későbbi napi pollenjelentés.

Hét évtizedet felölelő karrierje kezdetén katonaorvos volt a második világháborúban, hat évéből három és felet japán hadifogságban töltött.

Legtöbbet a St. Mary Kórházban dolgozott, ahol Alexander Fleming, a penicillin feltalálója munkatársai közé tartozott. 2015-ben a Brit Birodalom Rendjének tagjává nevezték ki.

William Frankland, kezében a kitüntetéssel 2015. október 27-én
Fotó: JOHN STILLWELL / POOL / AFP

Március 19-én volt 108 éves, ebből az alkalomból interjút adott, melyben elmondta, hogy hosszú életét a szerencsének köszönheti.

„Nagyon sokszor kerültem a halál közelébe: 1918-ban volt a spanyolnátha világjárványa, hadifogságba kerültem, egyszer pedig anafilaxiás sokkot kaptam egy trópusi rovar csípésétől, de valahogy mindig megúsztam”

– mesélte.

Születésnapjára árnyékot vetett az új koronavírus-világjárvány, mert az idősotthonban, ahol lakott, megtiltották a látogatást. Két gyerekével kivételt tettek, de csak biztonságos távolságot tartva találkozhattak vele.

Hozzászólások

washingtoni katolikus szentélyben
Donald Trump koszorút helyezett el Szent II. János Pál szobránál
nyitva a keret / 1 órája
Hatvanezer munkahelyet védhetnek meg a magyar vállalkozások
Nyolcvanmilliárd forint értékű beruházásra pályáztak egyetlen nap alatt a magyar vállalkozások – írta a Facebookon György László államtitkár.
Idén tízéves / 2 órája
Visszatér a tévéképernyőre a Balatoni Nyár
fiatal tehetség / 4 órája
Büszke palóc gyökereire a szécsényi óvónő, aki színészkedik és meséket is ír
Szenográdi Ferenc
Egyetértés / 4 órája
Szijjártó Péter: még egyszer nem fordulhat elő, hogy Európa ilyen védtelen legyen
Együtt, itthon, szabadon / 4 órája
Magyarország visszavár – elindult a belföldi kampány (videó)
Június 4. / 4 órája
Nagyszabású néptáncelőadással emlékeznek a trianoni diktátumra a Hősök terén
élvezi az apaságot / 4 órája
Gönczi Gábor: a világ legjobb dolga szülőnek lenni