30°
30°
16°

Koncertet adnak aprószentek emlékére

A hangversenyen közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Gyermekkórusa (megbízott karigazgató Walter Judit), Borsódy László (trombita), valamint Zemlényi Eszter, Ducza Nóra és Meláth Andrea (ének).

Az aprószentek emlékére ad koncertet a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Gyermekkórusa január 15-én a Zeneakadémián Martin Haselböck vezényletével – hangzott el az M5 kulturális csatorna Kult30 című csütörtöki műsorában.

Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetője az adásban elmondta: a koncerten két nagy Michael Haydn-mű és a virtuóz C-dúr trombitaverseny, majd az öt évvel idősebb Joseph Haydn A megváltó hét szava a keresztfán című alkotásának részletei és az e-moll „Gyász” szimfónia hangzik el.

Kovács Géza hozzátette: a műsor tervezésekor az lebegett a szemük előtt, hogy ezek a ritkán hallható művek megszólaljanak Budapesten is, így készülve a következő nagy keresztény ünnepre. A szerzőkről és a karmesterről elmondta: bár Joseph Haydn nagyobb pályaívet rajzolt le, Michael Haydn-t kora és a későbbi zenetörténet is az egyik legnagyobb egyházzenei szerzőként tartja számon, Martin Haselböck pedig korunk egyik legnagyobb egyházzenésze. A gyermekkórus fontosságát jellemezve rámutatott, hogy a női karhoz képest sokkal áttetszőbb, csilingelőbb, könnyedebb hangzást ad, és ez páratlan élményt nyújt.

Kiemelte: nem csupán ilyen drámai és nagyon szomorú műveket tudnak előadni, de véleményük szerint a zenének, amit művelnek, nemcsak a könnyed szórakoztatás, hanem néha a legmélyebb katarzis is a küldetése.

Hozzászólások

vizes vb
Országos csúcsot úszott Késely Ajna 400 gyorson
önértékelési problémák / 1 órája
A társkereső oldalak veszélyt jelentenek a kamaszokra
Súlyosan torzulhat a fiatalok énképe az alkalmazások miatt.
A Hemingway-mítosz / 1 órája
Pontosan 120 éve született az egyik leghíresebb író
Vizes vb / 1 órája
Hivatalos: Budapest rendezi a 2027-es világbajnokságot
fenntarthatóság / 1 órája
Elektromos önjáró taxikkal csökkentenék az üvegházhatást
vörös lista / 1 órája
Tizenöt újabb rájafajt fenyeget a kihalás veszélye
nincs ellenvetés / 2 órája
Oltár elé vihetik a királyi család újabb tagját
Jegyzet / 3 órája
Felelősségvállalás
Tóth-Nagy Orsolya