Érzések

Gyerekkoromban is mindig azon járt a fejem, milyen jó érzés lehet, ha van mellettünk valaki, akivel a mindennapok örömeit és bánatait közösen élhetjük át.

Mindig úgy képzeltem, hogy egy jó testvéri kapcsolat biztosan többet jelent, mint barátság, hiszen ha valaki mellettünk nőtt fel és részese volt az életünk fontos pillanatainak, annál senki sem ismerhet minket jobban és senki sem tudhat annyi mindent rólunk, mint ők. Talán épp amiatt, mert az én életemből mindez kimaradt, szeretnék legalább két gyermekes anyukává válni. Ám úgy tapasztalom, erről sokan épp ellenkezőleg vélekednek. A nőismerőseim között is egyre többször találkozom olyanokkal, akik a gyerekvállalás témájával kapcsolatban azt vallják, hogy egyre későbbi időpontra szeretnék halasztani a „gólyaprojektet” vagy, ami számomra még ijesztőbb: egyáltalán nem is akarnak gyermeket...

Ilyenkor rendszerint rákérdezek, hogy mi is ennek az oka? A legtöbb esetben azt kapom válaszul, mennyire félnek attól fiatalként, hogy az anyaszerep elvállalása miatt fel kellene adniuk a karrierrel kapcsolatos álmaikat. Megértem őket, de azonosulni nem tudok velük. Inkább elszomorít az álláspontjuk, hiszen ahogy korosodom, egyre inkább azt érzem, hogy inkább előbb, mint utóbb szeretném átélni az anya csak egy van érzést.