Csendet kérünk!

Jártam egy eseményen, amelynek házigazdája már a legelején felhívta a figyelmet arra, hogy tiszteljük meg egymást a figyelmünkkel. Kár is volt mondania...

Két résztvevő előttem ült és végig beszélgettek. Az a tipikus „most találkoztunk száz év óta először”-szituáció volt ez, szóval meg kellett beszélniük mindent, ami eddig velük történt. Észre sem vették, mennyire zavaró, hogy az előadás helyett az ő pusmogásukat kell hallgatni. Aztán megjelent az a személy, aki mindig késik és persze, hogy akkor toppant be, amikor az esemény legérdekesebb része zajlott. És amikor már azt gondolná az ember, hogy nem fogja kiborítani semmi, megszólaltak a telefonok. Szerencsére, az egyik illető rögtön elnémította a készüléket. Egy másik azonban felvette és lazán kisétált a teremből, majd vissza.

A kedvencem mégis az volt, aki mindenen túl hangosan nevetett. Ám lehet, hogy ő már csak azért idegesített, mert előtte már kiakadtam a többieken. Szóval jó lenne, ha mindenki megfogadná, hogy időben érkezik egy-egy eseményre. Ez azért is fontos, hogy ne húsz embernek kelljen felállni a rendezvény közben, hogy elfoglalhassuk a helyünket. Érkezzünk kikapcsolt, vagy – ha nagyon fontos hívást várunk –, lenémított telefonnal, így a csengőhangot sem kell mindenkinek meghallgatni.

A legfontosabb pedig az, hogy csak a rendezvény előtt vagy után beszélgessünk az ismerősökkel. Ha ezeket betartjuk, aligha fogunk zavarni másokat!