Gyászhír

2023.10.26. 14:00

Nyolcvankilenc éves korában elhunyt a kiváló salgótarjáni sportvezető

Nyolcvankilenc éves korában életét vesztette Praznovszky György.

Balás Róbert

Újra gyászol a nógrádi sporttársadalom. 89 éves korában elhunyt Praznovszky György, aki fiatalon több sportágba is belekóstolt, és fél évszázadot dolgozott a megye sportéletében.

A közkedvelt sportvezető 1934. június 20-án született Salgótarjánban. A Madách gimnáziumi évei alatt – Dávid Róbert és Prouza Ottó osztálytársaként – röplabdázott, futballozott, kosárlabdázott, de leginkább az atlétikának hódolt, rövidtávfutóként jeleskedett a St. Vasasban. Érettségi után 1952-től az Acélgyár pénzügyi osztályán dolgozott, és a versenyzést is folytatta. A Sese szakosztálya mellett bekapcsolódott a megyei atlétikai szövetség munkájába, amelynek évekig főtitkára volt, és versenybíráskodott.Munkájához tartozott a sportrendezvények pénzügyi lebonyolítása, így került 1964-ben a megyei sportvezetésbe, a pénzügyi csoport élére, ahol harminc éven át, nyugdíjazásáig dolgozott. A Nógrád Megyei Szabadidős Clubok Szövetségének titkára volt, de a sportszakemberképzésben is jeleskedett.

– Az eltelt évek során számos nehéz feladattal kellett megküzdeni. A sportmozgalomban folyamatosan szűkültek a pénzügyi alapok, egyre nehezebbé vált biztosítani a pénzügyi, létesítményi feltételeket – mondta utolsó interjújában. Ám sok kellemes élményben is része volt. – Nógrád megye rendezte meg 1966-ban az országos atlétikai vidékbajnokságot, és ugyanabban az évben zajlott le Budapesten az atlétikai Európa-bajnokság, ahol versenybíróként szerepeltem – emlékezett.

Sportvezetőként több nagy világeseményen vett részt, így a helyszínen látta 1972-ben a müncheni olimpia versenyeit és 1990-ben, Milánóban a labdarúgó-világbajnokság egyik mérkőzését. Több sportágban is részese volt a megyénkben rendezett nemzetközi sportesemények lebonyolításának, így az Ifjúsági Barátság Versenyeknek (röplabda, kosárlabda, labdarúgás), az országok közötti ökölvívó-csapatmérkőzéseknek és a kosárlabda Salgó Kupa ifjúsági tornáknak. Pénzügyi jártassága révén évekig a Magyar Atlétikai Szövetség Felügyelő Bizottságának is tagja volt, így 1998-ban jelen lehetett a budapesti Európa-bajnokságon. Munkáját számos kitüntetéssel ismerték el, így megkapta Magyar Sportérdemérem arany fokozatát, megyénkben pedig a Bérczy Károly-díjat.

Praznovszky Györgytől október 28-án, szombaton 9.30 órakor veszünk végső búcsút a salgótarjáni régi köztemetőben.

Praznovszky György fél évszázadon keresztül volt a nógrádi sportélet meghatározó alakja. Forrás: Beküldött fotó

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában