Sport

2023.08.04. 19:49

Sporttörténelmet írt Kínában a nógrádi ritmikus tornász

A nógrádi kötődésű Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó, az MTK kiválósága letette névjegyét Csengtuban.

Lászlók Judit

Pigniczki Fanni újabb aranyérme

Forrás: Facebook | Magyar Torna Szövetség - Hungarian Gymnastics Federation

A Magyar Torna Szövetség a közösségi oldalán közölte, hogy Pigniczki Fanni olimpikon, és Világjátékok-érmes klasszis az egyéni összetett aranyérem után a szerfinálék során, a labdagyakorlatára 32 ezer 650 pontot kapott, ezzel újabb győzelmet aratott az Egyetemi Világjátékokon. Karikával a hetedik helyet szerezte meg, míg buzogánnyal és szalaggal a 4. helyen zárt.

– A labdagyakorlatom sikerült a legjobban – nyilatkozta a szövetségnek az immár kétszeres Egyetemi Világjátékok-győztes versenyző, hozzátéve: – Nagyon örülök annak, hogy ismét a dobogó tetejére tudtam állni Kínában, de őszintén megmondom: a többi gyakorlat miatt most egy kicsit szomorú vagyok. Szerettem volna ugyanis a kvalifikációhoz képest javítani szalaggal, buzogánnyal és karikával.

Kiemelték továbbá, a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója így is sporttörténelmet írt, hiszen ritmikus gimnasztikában a játékok történetében soha nem volt ilyen jó magyar szereplés korábban. Hangsúlyozták, Pigniczki Fanni a magyar csapat emblematikus alakja lett, és nem „csupán” azért, mert ő szerezte meg a magyar küldöttség első aranyérmét a multisport eseményen, hanem mert itthon ő mondta az eskü szövegét a fogadalomtételen, a csengtui megnyitón pedig Ágh György vízilabdázóval együtt ő vitte a magyar zászlót.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában