Már 26 éve tartja az országos csúcsot a 60 éves salgótarjáni hosszútávfutó

– Mint a Petőfi Sándor Általános Iskolában majdnem mindenki, én is sífutóként kezdtem el sportolni – kezdte „Kagya”. – Emellé jött nyaranta a futás, ami később megmaradt, mert itt is eredményes tudtam lenni. Mivel tanyán nevelkedtem, úgyis mindig szabadban voltam, és ha a buszhoz kellett menni, sokszor szaladtam a két kilométerre lévő megállóhoz. Amikor elkezdtem sportolni, előnyt jelentett, hogy sokkal jobb az állóképességem, mint a többieknek, és ennek fontosságát már gyerekfejjel is megértettem.

– Hogy emlékszik vissza az első sikerekre?
– Szintén tanyasi nevelkedésem miatt nagyon csodálatos volt, hogy a sportnak köszönhetően eljuthattam Budapestre, vagy például a sízőkkel Csehszlovákiába. Fantasztikus volt, amikor 1976-ban serdülőként bejutottam a válogatottba, és szerelést kaptam. Nagy becsben tartottam, mindig is ereklye volt számomra, hiszen nem a boltban vásároltam meg, hanem kiérdemeltem. Kuriózumként éltem meg, hogy a hazámat képviselhettem, és ezt már gyerekként is átéreztem. Minden kis győzelem nagy hatással volt rám.

– Mi jelentette az első határkövet?
– Amikor 1983-ban Londonban az Európa Kupa „A” döntőjében 5000 méteren a nyolcadik lettem. Nagyon nagy élmény volt, hiszen minden nemzet legjobb „ötezrese” csapott össze, és igazán nagy nevekkel versenyezhettem. Az 1986-os lisszaboni mezei világbajnokságra is szívesen emlékszek vissza, mert az addigi legjobb magyar helyezést értem el, és bár ez a mezőny első harmadának végét jelentette, még így is világklasszisokkal harcoltam a helyezésekért.

– Hogy emlékszik vissza a csúcsdöntésre, az 1996-ban futott országos rekordra?
– Akkoriban félmaratonon nem jegyeztek még országos csúcsot, csak a valaha futott legjobb időként tartották számon, és később vették fel a rekordok listájára. Nem igazán számítottam rá, hogy ilyen jó időt futok, de örülök, hogy sikerült.

– Mikor kezdett el dolgozni?
– Sokáig a sportból éltem, a munka később jött, akkor már leszálló ágban voltam. A tarjáni acélgyár hanyatlása miatt 1993-ban egy évre a fővárosba, a BVSC-be szerződtem, ahol bajnok és válogatott is voltam. Akkoriban rengeteg csodaszép utcai versenyen vettem részt, bejártam egész Európát. Utána visszatértem az Öblöshöz.

– Azt nem bánta meg, hogy a sportnak élt, és nem tanult meg inkább valamilyen szakmát?
– Bizonyos szinten igen. Azt sajnálom, hogy nem hangoltam jobban össze a tanulást a futással. Szabadon éltem, és senki nem volt mellettem, aki a tanulásra ösztönzött volna. Tarjánban csak a PSZF volt, az meg nem érdekelt.

– Kedvenc verseny, versenyhelyszín, példakép?
– A hollandiai Bredában például a tengerben kellett futni egy homoksávon, ahonnan ideiglenesen visszahúzódott a víz. A párizsi félmaratoni is nagy élmény volt, hisz 25 ezren indultak rajta, de majdnem minden utcai versenyt nagyon szerettem. Szívesen futottam Svájcban, de nagy élmény volt Puerto Rico is, hiszen mielőtt kiutaztam volna, és amikor visszaértem, itt hatalmas hó volt, ott pedig 30 fokos kánikulában versenyeztünk. Eléggé „Tour de France hangulat” volt, mert rengetegen álltak az út mellett, és még a himnuszokat is eljátszották. Fantasztikus érzés volt. Példaképem viszont sosem volt. Mindig volt előttem valaki, akire hasonlítani akartam, vagy megfogott az életfelfogása, de ez mindig csak ideig-óráig tartott.

– A család hogy viselte, hogy sokat volt edzésen, versenyen?
– A feleségem, Noémi már így ismert meg. Akkor is sokat voltam távol, amikor még csak jártunk. Nagy teher nehezedett rá, de vállalta, hogy két gyermekünket felneveli. Sokat köszönhettem neki.

– A Salgótarjáni Atlétikai Clubban edzőként is bizonyított.
– Büszke vagyok arra, hogy Papp Ildikó sokszor lett a város legjobb sportolónője a segítségemmel. Nagyon büszke voltam Barta Lucára és Bartkó Virágra, amikor 2012-ben, illetve 2016-ban megnyerték a mezei országos bajnokságot. Hegyifutásban Reichart Zalán, Fésűs Evelin és a csapata is országos bajnoki címet szerzett, de több tehetséggel is együtt dolgoztam.

– Mit jelent önnek a futás, a sport? Miért ajánlaná, hogy a fiatalok sportoljanak?
– A sport engem mindenen átsegített. Az anyukám és a feleségem a kezeim között halt meg, az egyik fiam, Dávid pedig súlyos balesetet szenvedett, ezeken a sport miatt tudtam továbblépni. Főleg az állóképességi futás jó gyógyír ezekre. Ha jó kedvem volt, azért futottam, ha ideges voltam, és fájt a fejem, 15 kilométer után teljesen helyrejöttem. Sokszor tudtam a futásba menekülni, és sokszor történt meg, hogy nagy döntéshelyzetekben máshogy láttam az adott témát, mint a futás előtt. Azt hiszem, máshogy tudunk gondolkodni. Keményebbé, kitartóbbá és erősebbé válhatunk a sportnak köszönhetően. A másik része az egészség megőrzése, a betegségek nagy részét ki lehet kerülni a sportolással.