2022.12.23. 16:02
A sérülések ellenére kiváló eredményekkel zárja az évet a szügyi karatés
Takács Csenge a Balassagyarmati Karate Sportegyesület sportolója, valamint a Magyar JKA Szövetség válogatott tagja igazán sikeresnek tudhatja a 2022-es évet, hiszen egyéniben a World Shotokan Karate-do Association versenyen Liverpoolban világbajnoki második helyezést ért el szeptemberben ifjúsági korosztályban /U16/ leány kata versenyszámban. Majd ugyanebben a kategóriában december elején az ESKA- European Shotokan Karate Championship Winterthurban megrendezett versenyen Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett. A fiatal sporttehetséget egy komolyabb sérülés hátráltatta az idén, azonban bízik benne, hogy a jövő évre megerősödik és a dobogó legfelső fokára is felállhat majd a nemzetközi versenyeken.
Sérülései ellenére is jó évet zárt Takács Csenge
Forrás: Beküldött
Takács Csenge, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium Arany János Tehetséggondozó Program elsős diákjai közel tizenegy éve karatézik. Ez a sportág az egész család szenvedélye, édesapja Takács Csaba, a Balassagyarmati Karate Sportegyesület elnöke és egyben a sportoló edzője is. A fiatal elmondása szerint a karate sok mindenre megtanítja és egyszerűen az ereiben érzi az imádott sportágat. Mindezt mi sem bizonyítja jobban mind az elért eredményei, hiszen már a 2017-es világbajnokságon 5. lett, majd 2018-ban és 2019-ben Európa-bajnok lett kumitében (küzdelem) a saját korosztályában. A koronavírus miatt 2020-ban és 2021- ben nem voltak nemzetközi versenyek, azonban a magyar bajnokságokon szinte mindig első helyen végzett katában (formagyakorlat). Az idei évben egy komolyabb sérülés hátráltatta a felkészülését, azonban még így is sikerült kiváló eredményeket elérnie.
– Idén szeptemberben Liverpoolban a World Shotokan Karate-do Association világbajnokságon 2. lettem katában, a válogatottal szintén ebben a kategóriában a második helyen végeztünk – fogalmazott Takács Csenge. Hozzátette: – Nagyon rosszul érintett, hogy egyéniben csak második lettem. Maximalista vagyok, így számomra csak az első hely elfogadható. Emiatt sokáig tartott feldolgozni, hogy nem lettem első. Azonban a világbajnokságon megszerzett tapasztalat, a csapatmunka és maga a verseny is az év legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik, így ez segített elfogadni az ezüst érmet. Sajnos ez a maximalizmus nem visz mindig előre, főként ha rossz kedvem van. Azonban próbálom pozitívan értékelni a második helyet és arra törekszem, hogy legközelebb első legyek.
A világbajnokság után az Európa-bajnokság is jól sikerült a fiatal sportoló számára, de a sérülések végül itt is közbeszóltak.
– A Winterthurban ESKA- European Shotokan Karate Championship megrendezett Európa-bajnokságon ezüst érmet szereztem katában, míg a csapatban szintén ebben a versenyszámban a negyedik helyen végeztünk. Utóbbi, azért is fájó, mert a második legjobb pontszámmal kerültünk be a négyes döntőbe, de egy csapattársam megsérült, míg nekem kiújult az a sérülésem, amivel tulajdonképpen egész évben bajlódtam – mondta a sportoló, aki az egész évet nehéznek értékeli a sérülések miatt. Ugyanis emiatt sokat ki kellett hagynia és ezért nem tudott felkészülni rendesen a versenyekre. Bár szép eredményeket ért el idén, amiért hálás, de azért sajnálja, hogy nem tudott a dobogó legfelső fokára felállni a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon sem.
A kimagasló sportteljesítményéért Takács Csenge részére az Emberi Erőforrások Minisztériuma Magyarország Jó tanulója, Jó sportolója díjat adományozott, illetve a szügyi Madách Imre Alapítvány is elismerésben részesítette.
A fiatal sportoló számára most, egy rövidebb felkészülés időszak következik, amely magába foglalja a klub és a válogatott edzőtáborait. A tervek szerint ebben az időszakban szeretne megerősödni és gyorsabbá válni, hogy fel tudja venni a versenyt, azokkal akik idén legyőzték őt. A 2023-as év legfőbb célja pedig az lesz, hogy a Portugáliában megrendezendő őszi világbajnokságon első helyezést érjen, de természetesen a többi versenyen is szeretne szép eredményt elérni. Takács Csenge végül kitért a hosszútávú terveire is.
– Hosszútávon szeretném magam a felnőttek között is megmérettetni és a kumitében is eredményesebbé válni. Nagy álmom és legfőbb célom is egyben, hogy bebizonyítsam magamnak, felnőttként is megállom a helyen ebben a sportágban – mondta a sportoló.