Krimi

2024.05.18. 12:05

Szándékos gázolással próbált rendezni egy vitát, két embert ütött el egy 25 éves férfi

Több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki elgázolta haragosait Pécs belvárosában.

MW

A környéket ellepték a rendőrök

Forrás: Bama.hu

Pénteken dél körül arról érkezett bejelentés arról, hogy Pécsen az Árkád Centrum parkoló mellett két társaság között vita alakult ki, majd egy autó az egyik társaság két tagját elütötte - írja az MTI a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombati közleménye alapján.

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a két csoport között egy korábbi nézeteltérés miatt alakult ki a vita, majd az egyik társaság lapátokkal, míg a másik fél egy macsétével felszerelkezve próbált nyomatékot adni a szavainak. 

Sérülés nem történt, de amikor a bozótvágós apa-fia páros távozni akart, egy, a másik csoporthoz tartozó férfi az autójával a járdára felhajtva, egyértelműen szándékosan, nagy lendülettel, fékezés nélkül elütötte őket.

A sérültek felálltak és folytatták a vitát, közben pedig az autós férfi megfordult, és a járdára hajtva megpróbálta ismét elütni őket, azonban elugrottak a jármű elől. A sofőr ezután a parkolóba hajtott, megállt, majd átült az anyósülésre, a vezető oldalra pedig beszállt az egyik társa, és elhajtottak. Ezután a társaság további tagjai is elmenekültek a helyszínről, az elgázolt férfiakat a mentők kórházba vitték.

A rendőrök rövid időn belül elfogták az autóval menekülő párost, és még azon délutánon a gázoló társaságához köthető, lapáttal felfegyverkezett két férfit is előállították.

A 25 éves gázolót több emberen elkövetett emberölés kísérlete, míg az autójába később beülő 40 éves férfit bűnpártolás miatt vették őrizetbe.

Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt is indítottak eljárást, a lapáttal fenyegető 37 és 35 éves férfit, valamint a kórházból előállított 42 éves férfit és 21 éves fiát szintén őrizetbe vették. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság előterjesztést tett a letartóztatásukra.

A gázolásról készült - 18 éven felüliek által megtekinthető - videót a bama.hu cikkében tekinthetik meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!