Labdarúgás

2022.10.13. 16:58

A Bozsik-fesztiválon rúghatta a bőrt az SBTC utánpótláscsapata

A közelmúltban Mátranovákon és Mátraterenyén is kergethették a labdát a környékbéli labdarúgópalánták, amely alkalmával az SBTC utánpótláscsapatai is képviseltették magukat. A kellemes hangulatú rendezvény ismét elérte a célját a szervezők szerint.

Nool

A megmérettetésről a Salgótarjáni BTC csapatainak vezetőit kérdeztük.

Tarlósi Milán, az U7-es csapat edzője: – A gyerekek már nagyon várták, hogy elinduljon az idei Bozsik-fesztivál. Kifejezetten ügyesen játszottak, valamint külön öröm a számomra, hogy az edzésen gyakoroltakat is sűrűn visszaláthattam a mérkőzéseke alkalmával.

Kabács József, a korosztály szekció vezetője: – Az U9-es korosztályban tizenkét csapat vett részt a tornán, amelyből hármat mi tudtunk kiállítani. A játékosaink jelentős része most lépett először pályára nagyobb játéktéren 4+1-es felállásban. Az első mérkőzésen ez érezhető is volt, hiszen mindenki a labdát támadta, így nem voltak a területek megfelelően felosztva. Erre felhívtuk a gyerekek figyelmét, így az utolsó mérkőzésekre végre meg is valósult, amiket az edzéseken is gyakorlunk. Összességében egy jól sikerült megmérettetés volt, ahol a hibák mellett szép gólok és támadásfelépítések is megjelentek. Forrás: sbtc.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában