Egyre magasabb akadályokat akar meghódítani a fiatal bátonyterenyei díjugrató

– Melyek voltak a versenylovassá válás felé vezető legelső lépések? 
– Édesanyámmal mindig ámulattal néztük a lovakat és a lovasokat, ezért elhatároztuk, hogy felkeresünk egy közeli lovardát, ahol hozzáláthatunk az alapok elsajátításához. Ekkor nyolcéves voltam. Az első pillanattól, ahogy a kengyelbe tettem a lábam és felültem a ló hátára, éreztem: itt van a helyem! Hallottuk, hogy a Kakuk Lovasudvar mennyire jó hírnek örvend a versenyzői berkekben, így néhány hónap elteltével sikerült „átnyergelnem” ide. Azóta is itt lovagolunk anyukámmal, aki díjlovaglásban versenyzik a Kakuk Lovasudvar SE színeiben. 

– Ilyen gyorsan egyértelművé vált, hogy többre vágysz a hobbilovaglásnál? 
– A legelső pillanattól fogva tudtam, hogy a versenyszintnél kevesebbel nem fogom beérni. Ahogy néztük a különböző megmérettetéseken a lovasokat, éreztem, hogy egyszer én is ott szeretnék lenni a pályán. Ez egyfajta cél, amiért küzdhetek, illetve ami biztos motivációt jelent a fejlődés útján való továbbhaladáshoz. 

– Az egyre magasabb akadályok fölé is „ranglétra” vezet? 
– Amikor az ember elkezd lovagolni, akkor a rajtengedély felkészítő kategóriában indulhat egy versenyen. Ezek az akadályok 60 centimétertől indulnak, és öt centiméteres ugrásokkal emelkednek egészen 90 centiméterig. Amikor valaki már ezen a szinten is biztonságosan lovagol, akkor rajtengedélyvizsgát tehet. A tanulási folyamat elején maga a pályán való túljutás a cél, nem az, hogy ez minél elegánsabban sikerüljön. A vizsga utáni próbatételeken ez azonban változik. Ott már a teljesítmény mellett szó szerint bokától fejtetőig bírálják a lovast, illetve a technikáját. Én 2019 óta versenyzem, a rajtengedélyvizsgát idén tavasszal tettem le. Az első egyméteres pályámat a kezdő lovas kategóriában Szilvásváradon teljesítettem. Kifejezetten szép emlékekkel tértem onnan haza, hiszen 8,4 stílusponttal sikerült az első helyet megszereznem. 

– Az eddig elért eredményeid közül melyekre vagy még büszke? 
– Augusztusban részt vettem a kétfordulós Korosztályos Championátus bajnokságon. Mind a Kiskunhalason, mind a Bábolnán rendezett versenyen két 90 és egy 100 centiméteres, összevetéses pályát kellett teljesítenünk holland sportpónimmal, Dakar du Bois-val. Ezek voltak az első több – egészen pontosan három – napon át tartó próbatételek mindkettőnk számára. Nagy kihívást jelentett, hogy ilyen hosszú időn keresztül nem lankadhatott a koncentrációm. A megmérettetés végén csupán egy ponttal maradtam alul a győztessel szemben, így a Korosztályos Championátus póni kategóriáját második helyen zártam. Ez számomra szinte felért egy győzelemmel. 

– Jól sejtem, hogy különös jelentőséggel bírt számodra ez a megmérettetés? 
– Amikor az edzőm, Lenkóné Balla Annamária elkezdett velem foglalkozni, nekem adta azt a szalagot, amit egykor ő nyert a Korosztályos Championátuson. Azt mondta, hogy egyszer én is rajthoz állok majd ezen a versenyen. Ettől kezdve ez lebegett célként a szemeim előtt. Hosszú út vezetett idáig, de minden perc megérte! Alapvetően jól kezelem a stresszt és lámpaláz nélkül lovagolok a versenyeken, ugyanakkor megnyugtató a tudat, hogy a szüleim a lelátón szurkolnak nekem. Mellettük pedig Annamáriának köszönöm, hogy mindig számíthatok tanácsára és iránymutatására. Természetesen ez után az eredmény után sem fogok hátradőlni, sőt! Ez csak további motivációt jelent, hiszen jövőre a dobogó legfelső fokára szeretnék felállni. 

– Milyen érzésekkel vágtál neki a következő nagyobb versenynek annak tudatában, hogy az ország második legjobb pónilovasa lettél a korosztályodban? 
– Pont ugyanúgy álltam rajthoz a Szent István-napi Platthy József nemzetközi díjugrató versenyen, mint bármelyik másik próbatételen. Tudtam, hiába a hazai pálya, hiába a korábbi eredmények, nem bízhatom el magam. Dakarral 100 centiméteren a kezdő lovas kategória legjobbjának bizonyultunk, holott az utolsó akadálynál vétettünk egy verőhibát. A pálya legvégén már a ló és a lovas is hajlamos kiengedni, pont ez történt a mi esetünkben is. Nyilván ez bosszantó, ugyanakkor a helyzet tanulságát gyorsan levontam: a verseny csak akkor ér véget, ha már az utolsó akadályt is sikerrel magunk mögött hagytuk. 

– Megosztanád az olvasókkal a terveidet? 
– Szeptember óta már egy Midnight nevű lóval is „repülök” az akadályok felett. Amint összeszokunk, párhuzamosan fogok versenyezni vele és Dakarral. Persze, ez csak egy átmeneti állapot lesz, hiszen egy sportpóni képességei korlátozottak a díjugratás terén. Az előttem álló időszakban az egyik legnagyobb kihívást a novemberi Mesterek Tornája jelenti majd, ahol a 105 centiméteres akadályok képében olyan magasságokat kell meghódítanunk Dakarral, mint még soha. A versenynaptáram a következő évben is tele lesz. A legnagyobb megmérettetéseket a március végi háromnapos Indoor Stars és a júniusi Future Stars versenyek, illetve a 2023-as Championátus jelentik majd. Ezekhez igazítva döntünk a többi, egynapos próbatétel tekintetében. Nyilván sok lépés vár még rám a fejlődés útján, de bízom benne, hogy minden akadályt sikerül majd legyőznöm.