horgászat

2021.07.15. 18:36

Fiatalok akasztották horogra a halakat Mihálygergén

Különleges céllal érkezett három fiatal a kö­zelmúltban a Komravölgyi víztározó partjára. A többnapos horgászat alatt Kovács Bálint, Lőrik Edvárd és Kapás Jakab a minél nagyobb méretű kopoltyúsok kifogására törekedtek, végül azonban néhány meglepetés is a horgaikra akadt.

V. E.

– A Komravölgyi tó nem számít könnyű terepnek a horgászok számára, ennek ellenére szépen haraptak a pontyok az általunk házilag készített bojlis etetés után. Természetesen minél méretesebb – legalább tizenöt kilogrammos – halakat kívántunk a partra emelni, amely célkitűzést teljesítettük is, ugyanakkor a legbüszkébbek azokra a halakra voltunk, amelyeket mi akasztottunk először horogra – fejtette ki Kovács Bálint.

A huszonkét éves fiatal azt is elmondta, hogy a súlyhatárt hozzávetőleg a még „horogszűz” halak esetében is elérték.

Kovács Bálint egy 14,86 kilogrammos pontyot akasztott horogra
Fotó: Beküldött

A Lőrik Edvárd által kifogott ponty kevéssel meg is haladta a kitűzött célt, Kapás Jakab egy tizennégy kilogrammot meghaladó példánnyal büszkélkedhetett, míg Kovács Bálint esetében is csak néhány dekán múlt a megszabott álomsúly elérése.

Kapás Jakabnak egy 14,3 kilogrammos pontyot sikerült kifogni
Fotó: Beküldött
Lőrik Edvárd 15,1 kilogrammos pontyot húzott a felszínre
Fotó: Beküldött

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában