A tokiói olimpiára és a budapesti vébére is készül a salgótarjáni kötődésű atléta

– Hogyan lesz valakiből olimpikon gyalogló – kérdezték Bencét, akinek transzplantált édesapja, László, és a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt Szilágyi Tibor mutatta meg az alapokat.

– Atlétikával kezdtem, igen. Apukám is gyalogló, így őáltala ismerkedtem meg ezzel a sportággal. Amikor Budapestre költöztünk, akkor egy olyan klubot keresett, ahol van gyalogló szakág. 2009-től vagyok a Budapesti Honvéd atlétája. Edzőmmel, dr. Urbán Ákossal 16 éves koromban úgy döntöttünk, hogy a gyaloglásra összpontosítunk, mert addigra már nyilvánvaló volt, hogy nekem a hosszabb távok fekszenek. Minden évben sikerült a korosztályomnak megfelelően fejlődni, a 2013-as ifjúsági világbajnokság óta mindig tudtam teljesíteni a szinteket, amikkel rendre ki tudtam jutni a világeseményekre.

– Sokan csak legyintenek a gyaloglókra, pedig gyorsabban mozogtok, mint egy átlagos hobbifutó.

– A lényeg, hogy valamelyik lábnak mindig érintkeznie kell a talajjal, valamint a talajt fogó lábnak térdben kinyúlva kell érintkeznie a földdel. Ha egy versenyző ezt megszegi, akkor a bírók előbb figyelmeztetik, majd akár ki is zárhatják az illetőt. Ez nyilván egy szubjektív dolog, amivel az elmúlt időszakban már megpróbáltak valamit kezdeni. Ha jól tudom, egy olyan speciális, chipes talpbetéten kezdtek el dolgozni, ami jelzi, ha „levegős” a mozgása a gyaloglónak. 50 kilométeren a táv második felében már akkor is gyorsnak tűnik valaki, ha csak tartja a tempóját.

– A riói olimpián már 20 évesen ott lehettél, 50 kilométe­ren. Hogyan sikerült életed első olimpiája?

– Már az első 50 kilométeremen sikerült elérnem az olimpiai szintet. Sejtettem, hogy ez bennem lehet, de nagyon jó volt átélni, hogy ezt ki is tudom hozni magamból. Addigra pár korosztályos világversenyen már részt vehettem, amikhez képest az olimpia bizonyos szempontból jobb, más szempontból pedig rosszabb volt. Az olimpiai falu komfortja nem összehasonlítható egy négy-öt csillagos szállodával. Amikor beléptem az atlétikastadionba, az varázslatos érzés volt. A verseny előtt és után próbáltunk a lehető legtöbb sporteseményre kilátogatni, vízilabda, vívás és sportlövészet sem maradt ki.

– Hogyan érintette a gyaloglók olimpiai kvalifikációját a koronavírus?

– Májusban zárul le a kvalifikációs ranglista. Mivel már csak két verseny van addig hátra, és ezeken körülbelül 20 versenyzőnek kellene, hogy elém kerüljön, ezért a Dudincén elért 3 óra 52 perces időmmel már szinte biztos résztvevőnek mondhatom magam.

– Mit gondolsz, milyen hatása lehet a 2023-as budapesti világbajnokságnak a sportág hazai népszerűségére? Mik lesznek a céljaid a vébén?

– Az elmúlt pár évben feltűntek olyan atléták, akik magyar szinten ikonokká válhatnak. Jó látni, hogy már nem csak egy-egy emberen múlik a magyar atlétika sikere. Ezekre az emberekre lehet alapozni a következő generációkat is. A hazai rendezés így számít igazán, hogy vannak olyan példaképek, akikkel lehet népszerűsíteni a sportágat. A két dolog erősíteni fogja egymást, mert számos most még fiatal atlétának szurkolhatnak majd, akik akkor bontakozhatnak ki. Benne van a potenciál a vb-ben, hogy ezáltal végre felrázzuk a magyar társadalmat, hogy az atlétika fontos és menő. A céljaim attól függenek majd, hogy 35 vagy 50 kilométer lesz majd a programban. Két és fél év van még addig, ez gyaloglásban sok idő ahhoz, hogy még tovább javuljon a teljesítményem. Még nem értem el a maximumot, bízom benne, hogy 2023-ban leszek életem legjobb formájában.