A gyarmati atlétaedző legismertebb tanítványa az olimpiát is megjárta

– Hogyan került Balassagyarmatra?

– Borsod megyei vagyok, és az aktív sportolói pályafutásom befejezését követően a Borsodi Bányásznál edzősködtem. Ez azonban nem jelenthetett túl merész távlatokat, mert a tehetségesebb gyerekeket elvitte a Diósgyőri VTK, akikkel e téren nem lehetett versenyezni. Foglalkoztatott a gondolat, hogy a szakmai előrelépés érdekében váltanom kell, mégpedig egy olyan városba, ahol nem a nulláról kezdem az egészet, de azért a munkában szabad kezet kapok. A „földim”, Győri József ökölvívóedző javasolt engem Huszár István BSE-klubelnöknek, és már az első, tájékozódó látogatásom alkalmával megragadott Balassagyarmat hangulata, valami belső érzés azt súgta, ezt illik választanom. Azonnal igent mondtam és másnap már költöztem is. Ahogy menet közben megismertem a város múltját és jelenét, úgy jöttem rá, mekkora kihívás itt dolgozni, ahol ennyire elismert festők, művészek, zenei zsenik tevékenykednek. Ennél nagyobb motiváció aligha kellett.

– Mi volt az oka, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben ilyen sok futó-dobó-gyalogló tehetség termelődött az Ipoly partján?

– Ez elsősorban a balassagyarmati testnevelők elkötelezettségének és az akkori városi sportfelügyelő, Révész László hozzáállásának köszönhető. A sportiskolában a szakemberek elhivatottan, felkészülten, tökéletes odafigyeléssel foglalkoztak a gyerekekkel. Elég, ha csak Kertész Gábor, Lisztes István, Zagyvai Sándor vagy Oláh József nevét említem. A sportiskolában a mintegy százhatvan fiatal magas szintű általános képzést kapott, ezután kerültek át a sportági szakosztályokhoz, és szerencsére mi is kaptunk ebből az állományból jó pár ügyes általános iskolást. Pintér Margit, Fábri Gábor, Fábián Gábor, Benkő Péter és jómagam nagy kedvvel dolgoztunk a tehetségekkel.

– A körülmények azonban cseppet sem voltak ideálisak…

– Ugye azt aligha kell ecsetelnem, hogy a rekortánpálya hiánya mekkora hátrányt jelentett harminc-negyven évvel ezelőtt is, és máig nem sikerült a városban ezt a nélkülözhetetlen felületet beszerezni. Télen, a futófolyosón néha hidegebb volt, mint a szabadban, de nem hallottunk a gyerekektől egy árva nyafogást sem, zokszó nélkül loholtak a bokáig érő hóban. Igyekeztünk minél több versenyre elvinni őket, és az itt szerzett sikerélmények lendítették előre őket. A rengeteg munka gyümölcse lett a serdülőknél a mezei futó országos bajnokság megnyerése csapatban, de hoztunk bőven érmeket a regionális és egyéb nemzeti viadalokról. Sok tehetség bontogatta szárnyait: említhetem például Deák Katalint, aki még negyvenévesen is dobogóra állt távolugrásban az ob-n, vagy Keresztúri Ildikót és Bognár Ildikót, akik különösképpen ötpróbában tündököltek, országos bajnokságot is nyertek. A fiúk hasonlóképpen aratták sorra a babérokat egyéni számokban és váltókban egyaránt: Kassai Lajos a 10.54 másodperces eredményével máig Balassagyarmat leggyorsabb embere, rajta kívül ott voltak még a Nánássy fivérek, Szilágyi Szabolcs, Kelecsényi János, Nyikon Csaba, Havaj Krisztián, Lavrik Zsolt, de a névsor még bőven folytatható. Nosztalgiával gondolok mindenkire, akik becsülettel végigdolgozták az edzéseimet.

– Közülük emelkedett ki Kovács Dusán.

– Hozzám tizenöt éves korukban kerültek az atléták, tehát Dusán is jó alapokkal jött a csoportomba, Pintér Margit és Fábri Gábor remek munkát végeztek vele. Fábri Gábor kitartásának rengeteget köszönhetünk, hogy a későbbi válogatott és olimpikon büszkeségünk megmaradt a sportágnak, és az ő irányításukkal többször nyert serdülő B bajnokságot. Sokan ismerik a történetét, hogy eredetileg többpróbázónak indult, és később specializálódott a gátfutásra. Úgy gondolom, aki kiemelkedő akar lenni ebben a sportágban, feltétlenül több szakágat ki kell próbálnia, hiszen az itt felhalmozott tapasztalatok később kamatozódhatnak. Dusánnal azzal kezdtük az első közös felkészülést, hogy közöltem vele, abban az esztendőben nem lesz bajnok, a kőkemény munkának szenteljük az évadot. A terv bevált, a következő szezonban már tízpróba magyar bajnok lett az ifjúsági korosztályban, bekerült a válogatottba, járt ifjúsági világbajnokságon, aztán egyetemistaként az Universiade-n egy bronzéremmel gazdagodott, a nagy eseményekről, Európa-bajnokságokról és világbajnokságokról nem beszélve.

– Melyek voltak azok a főbb tulajdonságok, amelyek Kovács Dusánt a csúcsra emelték?

– Fejben rendkívül erős volt, maximálisan koncentrált az edzéseken és a versenyeken egyaránt, nem véletlen, hogy mindig a legfontosabb pillanatokban hozta a legjobb formáját, erről árulkodnak a világversenyeken elért nemzeti csúcsai, minden évben szintet tudott lépni. Tökéletesen függetleníteni tudta magát az esetleges magánéleti gondoktól, nem beszélve a kiváló fizikai adottságairól. Sérülések is ritkán érték, ami egy atléta esetében hatalmas erény.

– Milyen emlékeket őriz 1996-ból, az atlantai olimpiáról?

– Nekem külön élmény volt. Németh Pállal, a szombathelyi „dobópápával” a csapattól külön utaztunk, kerülővel jutottunk ki Amerikába, ahol egy korábbi gépnél vártak bennünket, így mikor az éjszaka kellős közepén leszálltunk, senki sem fogadott minket. Szerencsére Pali tudta a szálloda nevét, nagy nehezen eljutottunk oda, holtfáradtan beestünk, a recepciós rezzenéstelen arccal átadta a kulcsot és elfoglaltuk a szobánkat. A vadidegen földön két napon keresztül várakoztunk, hátha feltűnik valakinek a küldöttségből a hiányunk. Meguntam ezt a helyzetet, elhatároztam, hogy elindulok lefelé, és menet közben, akivel találkozok, elkezdek magyarul beszélni, aztán vagy hülyének néz, vagy segít. A liftbe belépve egy csinos hölgy állt, nosza, elkezdtem a mondandómat. Kiderült, hogy Csisztu Zsuzsa volt a tévésektől, akit nagy zavaromban első látásra nem ismertem meg. Őket is ebben a hotelben szállásolták el, így aztán Vitray Tamás közbenjárásával meglelt bennünket a csapat. Dusánnak akkoriban már folyamatos fájt az Achilles-ina, az edzés nagy részét azzal töltötte, hogy a jeges kólatartó hordóban hűtötte a lábát. A sérülése ellenére kis híján döntőbe jutott, a 48.54-es országos csúcsa magáért beszél, a 11. helyre pedig a körülmények ismeretében méltán lehet büszke. Sajnos egy év múlva újra minimálisan csúszott le Athénban a világbajnoki fináléról, akkor érte el a 48.45 másodperces időt, ami máig magyar csúcs négyszáz gáton. Lassan 24 éve!

– Dusán az atlantai sikert balassagyarmati sportolóként aratta, aztán az anyagi viszonyok miatt távozni kényszerült, és a város atlétikája is megindult a fokozatos leépülés útján.

– A világon mindennek van felfutó ága, virágkora, majd hanyatlása, ez következett be a gyarmati atlétikában is. Engem teljesen lekötött Dusán felkészítése, Fábri Gábor kezdett belefáradni az állandó szélmalomharcba, egyre kevesebb pénz jutott a sportágra, a testnevelőket sem érdekelte már annyira az egész. Szinte minden szakág más-más egyesületbe került, ami az eredményesség rovására ment, és lényegében tönkretette a korábban jól jövedelmező csapatmunkát. Amikor Dusán abbahagyta, felmerült bennem a gondolat, hogy szervezzek egy új csoportot, akkoriban már a hatvan felé jártam, és ki tudja, hogy adódik-e még ebben a korban újabb tizennyolc év, hogy felépíthetek egy tehetséget. Úgy döntöttem, inkább a felvételire készítem fel a tanítványaimat, ami minden esetben sikert hozott. Ma szomorúan látom, hogy a Nagyligeti Sporttelep az utolsókat rúgja, de ahogy hallom, pislákol valami fény az alagút végén, talán mégis lesz remény, és felfutó pályára állhat a balassagyarmati atlétika.

– Hogyan telnek a nyugdíjas napjai?

– Nyugállományba vonulásomat követően visszaköltöztem Borsodba, és még most, 73 évesen is kijárok tanítani egy Sajó menti falu általános iskolájába. Elhatároztam, ez lesz az utolsó tanév, amit oktatok, de ki tudja, mit hoz még a jövő? A balassagyarmati testnevelőknek üzenem, bátran foglalkozzanak az atlétikával, hiszen visszagondolva, fiatal diplomásként sok hibát követtem el, de sokat is tanultam, és sohasem a pillanatnyi eredményeket kell hajtani. Vallom, ha valaki vállalja, jól megtanulja az élettant, edzéselméletet, módszertant, és marad energiája részletesen kidolgozott edzésterveket összeállítani, az idősebb kollégákkal fokozatosan konzultálva a tanácsokat helyi viszonyokra átültetni, akkor nem kerülik el a sikerek.