Balassagyarmati iskolaigazgatóként is helytáll az SBTC egykori kapusa

– Mikor, hol indult a labdarúgó-pályafutása?

– Egy Békés megyei kisvárosban, Sarkadon kezdődött el minden. A 80-as években rendszeresen rúgtuk a bőrt az utcán, a pályákon. 1982-ben, a helyi Kinizsiben indultam serdülőként, ifistaként, majd egy felnőtt-edzőmérkőzés után leigazolt a Gyulai FC. Fiatalon kerültem az NB III.-as csapathoz, ahol hét csodálatos évet töltöttem el. Sokat köszönhetek Karkus János, Dávid Imre, Süle István, Silviu Iorgulescu, Moós János, Fodor Sándor edzőimnek, akik következetes munkával egyengették az utamat. Szerettem Gyulán focizni, a mai napig a kedvenc városomnak tekintem.

– Hogyan került aztán az ország másik végébe?

– 1995 nyarán próbajátékra hívott az SBTC, akik abban az évben vívtak osztályozómérkőzést a Parmalat FC-vel az élvonalba jutásért. A fekete-fehéreknél a szakmai munkát akkor B. Kovács Zoltán, Kis Károly és Szojka Feri bácsi személyében kiváló edzők fémjelezték. Három napot töltöttem el Salgótarjánban, majd az utolsó edzés végén közölték, hogy szerződést ajánlanak. 1995 augusztusa óta élek Nógrád megyében.

– Hogyan emlékszik a bemutatkozására?

– A Parmalat elleni osztályozót elvesztő csapat újjáépítése alatt érkeztem. B. Kovács Zoltán és Kis Károly remek gárdát raktak össze a következő időszakra is. Az első tétmérkőzésem a félbeszakadt, III. Kerületi TVE elleni fővárosi találkozó volt. Miután kiállították Rácz Robit, én állhattam a kapuba, igaz, nem sokáig, mert néhány perc múlva a játékvezető lefújta a mérkőzést. Igazán a következő hazai meccsen mutatkoztam be az NB II.-ben, ahol le is győztük a Tiszakécskét.

– Milyen volt az SBTC-nél védeni?

– Nagyon jól éreztem magam a Stécénél, remek közösségben szerepelhettem. Igazi, nagy család voltunk, akik mindent alárendeltek az eredményesség, a fejlődés és a barátság érdekében. Az SBTC-hez tartozás jelentőségét csak az tudja átérezni, aki emberileg és sportolóként is alázattal volt és van a nagy múltú klub iránt. Tiszteljük elődeinket, akik országos és nemzetközi hírnevet szereztek a klubnak.

– Mely mérkőzésekre, sikerekre gondol vissza legszívesebben?

– A sok-sok emlékezetes mérkőzés közül nehéz lenne bármelyiket kiemelni. Szívesen emlékszem a Magyar Kupa-menetelésünkre, amikor Szegeden gigászi küzdelemben jutottunk tovább, a Stadler FC gyönyörű stadionjában vívtuk ki a következő körbe jutást, az NB I.-es Siófokot 11-esekkel ejtettük ki (két büntetőt hárítottam), majd a diadalmenetet a Megyeri úton az Újpest állította meg. A lila-fehér ultrák vastapsa közepette vonultunk le a pályáról. Sok társammal a mai napig tartjuk a kapcsolatot, barátságot, hiszen rendszeresen találkozunk immár az SBTC öregfiúk csapatában.

– Nem mindennapi módon zárult az 1998/99-es bajnokság: az MLSZ a zöld asztal mellett fosztotta meg az SBTC-t az élvonalbeli szerepléstől. Önnek viszont később teljesült élete egyik álma, a legmagasabb osztályban védhetett. Hogyan élte meg ezt az időszakot?

– Nem szívesen beszélek arról az időszakról. Mi egy színvonalas versenyfutásban vettünk részt, eredményesek voltunk, terveztünk, jövőben is gondolkodtunk. Az akkori felső vezetés mégis jobbnak látta a szegedi csapat feljutását, levont-visszaadott pontokkal. Ez egy nevetséges, korrupt tárgyalássorozat eredménye volt, és a város sem gondolkodott újra az NB I.-ről. Nem ilyen körülmények között terveztem a távozást az SBTC-ből, de ezzel nem csak én voltam így. A szurkolók és mi is a legmagasabb osztályról álmodtunk, sajnos, másoknak, más terveik voltak… Ekkor többünket megkerestek más klubok, így történt, hogy én is a bajnok és kupagyőztes Vác FC-be igazoltam. Hét mérkőzésen védtem, amelyeket talán kettő kivételével a tévé is közvetített. Szívesen emlékezem vissza, akár a Vasas, a Ferencváros vagy a Honvéd elleni találkozókra. Szombathelyen idegenben nyertünk 3–2-re, emlékezetes mérkőzésen a 90. percben szereztük a győztes gólt. Elértem azt, amit szerettem volna. Lehetett volna hosszabb távú is az élvonalbeli időszakom, de a 90-es években a labdarúgást is utolérte a bizonytalan gazdasági helyzet, a klubok anyagi gondokkal küzdöttek.

– A következő emlékezetes időszaka a Balassagyarmati SE második vonalbeli csapatánál eltöltött idény volt!

– A Dunakeszi játékosa voltam, megkerestek a BSE-től. Ekkortájt már gondolkodtam, hogy profi szinten érdemes-e ezt még folytatni. Viszont az akkori megyei I. osztályú gyarmatiak vezetői új célokat tűztek ki, így több tarjáni társammal igent mondtunk. A kétezres évek elejétől a Gergely Károly edző nevével fémjelzett csapatig, az NB I./B-ig jutottunk. Neves együttesek ellen játszottunk bajnoki és kupamérkőzéseken, jó közösségben. Akár a Bp. Honvéd, a Győri ETO elleni találkozókra visszaemlékezve, nem sok csapatnak termett babér Palócföldön. A 2003/04-es idény végéig maradtunk együtt, amikor az akkori vezetőség nemet mondott az NB I./B-s folytatásra.

– Ismét „felfelé” igazolt!

– Fél szezon erejéig újra az NB I.-be kerültem, a nagy terveket szövögető Vasashoz. Tamási Zsolt vezetőedző, Disztl Péter kapusedző keze alatt újra hittem abban, hogy van még folytatás. Az őszi mérkőzéseken Posza Zsolt állt végig a kapuban, nekem a tartalékcsapat jutott, de ott is teljes erőbedobással küzdöttem. Egy sajnálatos térdsérülés vetett végett a fővárosi terveimnek.

– Visszatért Nógrádba!

– 2005 nyarán Jeck Feri bácsi keresett meg, és Kisbágyonba igazoltam. Ott is remek társaság alakult ki. Büszkék vagyunk rá, hogy a Magyar Kupában csak az Újpest ellen buktunk el, a kisbágyoni „arénában”, telt ház előtt. Később, volt váci játékostársammal, Romanek Jánossal a Wallsee nevű osztrák ötödosztályú csapathoz igazoltunk. Itthon edzettem, és akkor már tanítottam, hétvégenként pedig kimentünk futballozni. A megyében még játszottam a Mátraterenye és a Karancsalja csapatában is. Nagyszerű embereket ismerhettem meg, remek közösségekbe kerültem. A színvonal, a háttér mindenütt eltért, de adódott egy tízéves korszakom, amikor a hobbim volt a munkám! Gyerekkoromtól futballista akartam lenni, és úgy érzem, hogy a befektetett erőfeszítés kamatozott.

– A visszavonulása után mivel foglalkozott?

– Palaticzky Szabolcs barátom mellett Somoskőújfaluban megyei I. osztályú bajnoki címet ünnepeltünk, immár edzőként. Balassagyarmaton utánpótlásedzőként a kapusokkal foglalkoztam, és Szécsényben is fél évig a kapuvédőket készítettem fel. Megtisztelő volt, hogy edzője lehettem a megyei Tehetség Központ kapusainak, majd az átigazolási és vitaügyi bizottságban vállaltam munkát a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetségben. Örülök, hogy az SBTC Öregfiúk társaságához tartozhatok. Ahogy időm engedi, igyekszem a legtöbb mérkőzésen, rendezvényen részt venni. Gyarmati barátaimmal két éve a Talent 2019 Sportegyesületet vezetjük, ahol futsalt, atlétikát, judót, teqballt, úszást tanítunk a bennünket választó gyerekeknek.

– Jelenlegi munkája is a két élethivatásához, a tanításhoz és a sporthoz köti!

– 2015 óta a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola intézményvezetője vagyok. Az általános képzés mellett sportiskolaként igyekszünk lehetőséget biztosítani a tehetségek kibontakozásának. Kettős pályafutás lehetőségét kínáljuk a „jó tanuló, eredményes sportoló” zászlaja alatt.

– Szólna néhány szót a családjáról?

– Feleségem Agg Veronika, aki szintén pedagógus. Négy fiúgyermekünk van. Márton a BME közlekedésmérnöki szakán, Martin a BGE pénzügy-informatika szakán tanul, Barnabás a Bolyai János Gimnázium 9. évfolyamos tanulója, Benedek pedig a Gagarin Általános Iskola hetedik osztályosa. A sportos vonalat a legkisebb fiú képviseli, ő a helyi kosárlabdacsapat U14-es korosztályos játékosa.

– Tervei?

– Egészségben, pozitív energiákkal teli hétköznapokat szeretnék magánéletemben. Jó lenne még minél tovább és sérüléstől mentesen játszani az SBTC öregfiúk csapatában. Azt akarom, hogy az oktatásban iskolánk folytonossága a beiratkozók-elballagók létszámában továbbra is egyensúlyban maradjon, minél több szülő válassza iskolánkat gyermekének, és önmagukhoz mérve eredményes tanulók sokaságát tudjuk továbbengedni intézményünkből. Az sem mellékes, hogy sportiskolás gyermekeink a városi és a megyei sportegyesületekben eredményesen szerepeljenek. Ehhez nélkülözhetetlen egy jó pedagógusközösség, egy emberileg és szakmailag is a tanulók érdekeit szem előtt tartó tantestület, amely a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola jó hírét továbbviszi.