kosárlabda

2021.01.12. 16:48

Szinte végig uralta a sereghajtó elleni összecsapást az SKSE

Parádés kezdés, visszafogottabb folytatás, magabiztos különbségű győzelem.

NMH-összeállítás

A nagy ellenlábas BKG otthonában elszenvedett sokkoló hétközi vereségüket követően a sereghajtó MTK ellenében adódott javítási lehetőségük a tarjániaknak, akik bár egyértelmű esélyesként várhatták a vasárnap esti összecsapást, aktuális formájukat, illetve a felek előző évi, hasonló felállásban megvívott, s meglepő vendégsikerrel záruló összecsapását is tekintetbe véve, egyáltalán nem mehettek biztosra.

Ennek megfelelően a Szabó-legénység az első pillanattól nagyon komolyan vette feladatát, s a találkozó elején valósággal lerohanta megilletődötten kezdő, s egykettőre két számjegyű hátrányba kerülő riválisát. Miközben a törökbálintiakat teljesen megbénította Karanfilovszkiék kőkemény, pörgős védekezése, a túloldalon szinte mindenkinek sült a keze: Juhász meccsnyitó dupláját egy – főként Sömenek és Herendic által fűtött – 20–2-es hazai futás követte, s az első negyed hajrájához közeledve a piros-feketék máris csaknem húsz egységgel tartottak előbbre. Noha a folytatásban valamelyest felocsúdni látszott a kábulatból Horváth Balázs alakulata, a negyedfordulón, ha lehet, még magasabb sebességi fokozatba kapcsolt az SKSE csapata. A mieink, Boinitzer, Sömenek, Bogatin és Hajdu tripláira, valamint Bán, Joó és Molnár ketteseire alapozva ezúttal egy 26–5-ös etapot repesztettek, s három perccel a nagyszünet előtt immár 48–16-ra vezettek.

Sömenek Martin (labdával) 21 pontja mellé 14 lepattanót is begyűjtött
Fotó: H. M. / NMH

Noha az első félidőt zsinórban tíz vendégpont zárta, az addig látottak alapján nehezen tűnt elképzelhetőnek, hogy a második húsz perc bármilyen komolyabb fordulatot tartogathatna. A térfélcserét követően, a hazai védelem fellazulását kihasználva, mindenesetre már sokkal gyakrabban válaszolgattak ellenfelük találataira a főként távoli dobásokra apelláló kék-fehérek, akik közül ekkortájt különösen Jilling és Farkas jeleskedtek. A látogatók a harmadik periódusban összesen hat triplával kínálták meg a mieinket, igaz, Sömenek és Molnár eredményességének hála, a záró felvonás elejére a feleket elválasztó távolság is csupán minimálisan csökkent.

Csakhogy a sikert már úgy tűnt, el is könyvelő piros-feketék 69–49 után egy ötperces gólszünetet tartottak, melyet kihasználva az újabb négy trojkát elsüllyesztő MTK-ok a finisbe fordulva kilenc pontra felzárkóztak. A visszatérő Molnár azonban 69–60 után gyorsan összerántotta, s a mezőny legjobbjának bizonyuló Sömenekkel karöltve egy 9–0-ás meccszáró rohamra vezette az SKSE csapatát, amely, főként kiváló első félidei produkciójának köszönhetően, végül magabiztos különbségű győzelemmel érvényesítette a papírformát.

Szabó Zoltán: – Gratulálok a srácoknak, ma mindenki hozzá tudott tenni a sikerhez. Voltak periódusok, amikor a támadójátékunk megakadt, illetve a védekezésünk sem volt végig kellően hatékony, de győzelmünk így sem forgott veszélyben.

Horváth Balázs: – Gratulálok a salgótarjániaknak, akik az egész mérkőzésen domináltak és gyakorlatilag „lesimáztak” minket, főleg az első félidőben. A fordulás után már nagyobb akarással játszottunk, remélem, a későbbiekben az akkor látott mentalitás lesz ránk jellemző.

NB I./B, Piros-csoport, férfiak, 15. forduló

Salgótarjáni KSE–MTK-Elite Basket 78–60 (27–10, 21–16, 18–20, 12–14)

Salgótarján, v.: Lengyel, Gál, Menyhárt.

Salgótarján: Herendic 7/3, KARANFILOVSZKI 12/6, Boinitzer 7/3, Nshimba 5/3, SÖMENEK 21/3. Csere: MOLNÁR M. 7, Bogatin 3/3, Bán 7/3, Joó 4, Hajdu 5/3. Edző: Szabó Zoltán. MTK: JAKAB P. 7, JILLING 18/15, Juhász 2, Hegedűs 3/3, Takács 4/3. Csere: Spiriev 3/3, Láncos 7/3, FARKAS 16/12. Edző: Horváth Balázs.

Az eredmény alakulása. 3. p.: 7–2, 7. p.: 20–4, 13. p.: 34–13, 17. p.: 48–16, 20. p.: 48–26, 25. p.: 57–32, 28. p.: 59–44, 32. p.: 69–49, 36. p.: 69–60.

Ezek is érdekelhetik