Teke

2021.01.03. 17:17

A magyar válogatottban hatvanszor mérettette meg magát a nógrádi tekéző

A Somoskőújfaluban élő Szabó Sándor a helyi NB III.-as, majd később NB Il.-es csapatban ismerte meg a tekézés fortélyait. A folytatásban játszott a Cegléd és a Ferencváros csapatában, valamint három osztrák – BBSV Wien, Deutschkreutz, KSV Wien – együttesben.

Balogh Tibor

Jelenleg a felvidéki Fülek színeiben döntögeti a bábukat. Hatvan alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, s hat világbajnokságon vett részt, párosban Mészáros Józseffel 1992-ben ezüstérmet szerzett.

– Somoskőújfaluban kezdtem el tekézni 1976-ban – eleveníti fel a múltat Szabó Sándor. – Először az NB III.-ban szerepeltünk, majd felkerültünk az NB II.-be, ahol három alkalommal voltunk a dobogón.

A sportember 1988 őszétől az élvonalbeli Ceglédi Közgép SE versenyzője lett, ahol az első évben harmadik helyen zártak. Az eredményeire Hankó György, a válogatott szövetségi kapitánya is felfigyelt, így ’89 őszén már a címeres mezt is magára húzhatta.

– Az NDK ellen, Espenhainban debütáltam a válogatottban – folytatta a sportember. – Nagy élmény volt korábbi világbajnokokkal együtt játszani, így Makkai Miklóssal, Mráz Lászlóval és Nagy Lászlóval. Küzdelmes mérkőzésen 5–3-ra kikaptunk.

Szabó Sándor nagyon gazdag pályafutását a somoskőújfalui lakásában látható sok megszerzett kupa és érem is bizonyítja Fotó: NMH / H. M.

1990 őszétől az FTC-Dreher egyik erőssége lett, egészen 1999-ig. A zöld-fehérek csapatával az első évi ezüst után 1992-ben bronzérmet szerzett, az országos bajnokságon először állhatott dobogóra: egyéniben bronzérmes lett, míg párosban ezüstérmet szerzett a többszörös világbajnok Csányi Bélával. Még ez év májusában megvalósult egyik nagy álma: dobóállásba állhatott a Pozsonyban megrendezett 19. világbajnokságon, ahol a magyar csapat egyik legeredményesebb versenyzője volt.

– A csapatversenyt hatodikként zártuk, izgultam, de sikerült hoznom a formámat – emelte ki. – A páros versenyen egy hasonló teljesítménnyel esélyem lehetett az egyéni döntőbe jutáshoz. Ezt sikerült is elérni, mégpedig úgy, hogy közben a negyvenöt pár közül Mészáros Józseffel dobogósok lettünk. Bíztam ugyan egy előkelő helyezésben, de ezüstéremre nem számítottam. Huszonnégy versenyző került be az egyéni döntőbe, ahol az ezüsttel a „zsebemben” teljesen megnyugodva léphettem dobóállásba. Ez a tény teljesen feldobott. Remekül ment, már a kilencesek is sikerültek, végül ötödik lettem.

Szabó Sándor (jobbra) élete legjobb eredményét 1992-ben Pozsonyban érte el. Párosban világbajnoki ezüstérmet szerzett Mészáros Józseffel. Balra Hankó György szövetségi kapitány

 

A folytatásban a Fradi színeiben még több kiváló eredményt ért el.

– Nagyon szerettem játszani a Ferencvárosban. – mondta. – Egységes csapatunk volt. A bajnoki dobogós helyek mellett ennél a klubnál értem el több érmes helyezést a magyar bajnokságokon. Itt megemlíteném, hogy 1994 decemberében az eredményes szereplésünk jutalmaként két hétig az Amerikai Egyesült Államokban, Los Angelesben voltunk, de szétnéztünk Las Vegasban is. Fantasztikus élményekkel tértünk haza.

Aztán 1999 nyarától következtek az osztrák élvonalbeli klubok, amelyeknél szintén eredményesnek bizonyult.

– Elsőként a BBSV Wien csapatában játszottam, amellyel zsinórban hét bajnoki címet, valamint öt kupagyőzelmet szereztünk – hangsúlyozta. – Az utolsó évadomban, 2006–2007-ben másodikok voltunk. Ezután a Deutschkreutzhez igazoltam, amellyel minden alkalommal az élbolyban zártunk, egy-egy ezüst- és bronzérmet is szereztünk. 2013-ban újra egy bécsi együtteshez, a KSV Wienhez szerződtem, ahol egy évadot voltam, harmadikok lettünk. Kint egyéni bajnokságban nem indulhattam, viszont a faátlagokat tekintve a tizenöt év alatt mindig az élmezőnyben végeztem, háromszor voltam első, míg egyszer második.

A remek tekéző a ’90-es években a magyar válogatott színeiben

A remek tekéző 2014 nyarától a felvidéki Fülek csapatát erősíti.

– Belefáradtam a sok utazásba, így Somoskőújfaluhoz közeli együttest választottam, amely már korábban is megkeresett – említette a távozás okát. – A másodosztályból két év után, 2016-ban felkerültünk az élvonalba, azóta ott szerepelünk, és egyszer voltunk harmadikok. A félbeszakadt 2019–2020-as évadot másodikként fejeztük be, míg az ősszel indult pontvadászatban öt meccs után a dobogó második fokán állunk. Bízom benne, hogy mielőbb folytatódik majd a bajnoki pontvadászat.

Somoskőújfaluban 1975-től 1990-ig volt tekeklub. Hosszú szünet után 2006-ban megalapították a Somosi Tekebarátok Köre egyesületet, amelynek az elnöke a mai napig Szabó Sándor.

– Ekkor a tekepálya még Salgótarjánhoz tartozott, de a somosi önkormányzat hamarosan megvásárolta, így a csapatunk otthona lett – ecsetelte. – A harmadosztálynak megfelelő NB II.-ben van az együttes azóta is. Pár éve megkezdtük a fiatalítást, remélem, ez majd eredményekben is meg fog mutatkozni.

A családi támogatást pályafutása kezdetétől megkapja.

– A feleségemmel, Tündével 1983-tól élek boldog házasságban, a mai napig is támogat a sportolásomban – nézett fel örömteli arccal. – Két gyermekünk van, Attila és Bernadett, lányunk révén van egy kis unokánk, Levente. A tekehagyomány fiunk révén folytatódik. Ő is Somoson kezdte, jelenleg a Nyergesújfalu másodosztályú csapatában játszik.

– Hogy elégedett vagyok-e az elért eredményeimmel, valamint meddig szeretnék még játszani? – kérdez vissza. – A legtöbbször Somoskőújfaluban és Nádújfaluban készültem fel, de ha minőségi pályákon tudtam volna edzeni, akkor talán jobb eredményeket is elérhettem volna. A külföldi szereplésem óta 2002-ben az eszéki vb-n voltam utoljára válogatott, magyar bajnokságokon azóta nem indultam, mert az időpontok ütköztek az osztrák versenyszezonnal. Összességében azonban elégedett vagyok, hiszen számtalan viadalon vettem részt, sok szép sikert könyvelhettem el. Addig szeretnék játszani a legmagasabb szinten, amíg az egészségi állapotom engedi.

A magyar válogatottban hatvan alkalommal mérettette meg magát

Szabó Sándor 1958. március 28-án született Salgótarjánban.

Klubjai: Somoskőújfalu (1977–1988), Ceglédi Közgép SE (1988–1990, I. osztály), Ferencváros (1990–1999, I. osztály), BBSV Wien (osztrák, 1999–2007, I. osztály), Deutschkreutz (osztrák, 2007–2013, I. osztály), KSV Wien (osztrák, 2013–2014, I. osztály), Fülek (szlovák, 2014-től – első két évadban II., majd 2016-tól I. osztály).

Eredményei: Somoskőújfalu csapatával az NB III.-ban bajnoki cím, az NB II.-ben két második, egy harmadik hely. A Cegléddel az élvonalban egy bronzot szerzett. A Ferencvárossal három-három bronz-, ezüst- és aranyérmet nyert. Egyéniben egyszeres magyar bajnok, háromszor második és négyszer harmadik lett, párosban három második és egy harmadik helyezése van. Háromszoros Budapest-bajnok. FTC örökös bajnoka (1992). A bécsi BBSV Wien csapattal hét alkalommal az első helyen zártak, míg 2005-ben csapatvilágkupán 3.-ok lettek. A Deutschkreutz színeiben egy-egy ezüst- és bronzéremmel gazdagodott, 2008-ban Európa-kupa 3. helyezett csapat tagja. A KSV Wiennel egy bronzérmet szerzett. A Fülekkel másodosztályban bajnoki elsőség, az élvonalban pedig egy bronzérem birtokosa. 1992 májusában, a Pozsonyban rendezett 19. világbajnokságon párosban Mészáros Józseffel (BKV Előre) ezüstérmet szerzett, egyéniben ötödikként zárt, míg csapatban hatodikak lettek. Az ezt követő öt vb-n párosban egy ötödik, csapatban két negyedik, két ötödik és egy hatodik helyet ért el. A válogatottban 60 alkalommal szerepelt. Legjobb egyéni faeredményei. 200 dobás: 1082 fa (BBSV Wien színeiben kétszer – 2002 november, Bécs, 2003 április, Lambach), 120 dobás: 720 fa (Deutschkreutz színeiben – 2012 február, Lambach).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!