Labdarúgás

2020.09.26. 15:20

Újult erővel kezdték szervezni a 2021-es Gabora gálát

Teremlabdarúgás Ez évben elmaradt a 28. Gabora-gála. Most van egy jó hírünk, hogy jövőre szeretnék folytatni a maga nevében páratlan eseményt. Az előkészületekről Gabora Jánossal, a korábbi focistával, pincérrel, klubelnökkel, szakosztályvezetővel, a gála szülőatyjával beszélgettünk, akinek a jótékonysági munkáját 2010-ben Nógrád Megyei Prima díjjal, majd 2016-ban Magyar Bronz Érdemkereszttel ismerték el.

Balogh Tibor

Forrás: NMH

– Elsőként tekintsünk vissza a múltra. Hogyan is kezdődött a jótékony célú gála?

– Az első gálán, 1989. no­vember 5-én csapatunk, a Pincér-zenész válogatott 10–7-re legyőzte a Szűcs Lajossal, Novák Dezsővel és Fenyvesi Mátéval felálló Ferencváros-öregfiúkat, amelynek Gyetvai László, a zöld-fehérek örökös bajnoka volt a csapatvezetője. A három játékvezető az SBTC egykori kiválóságai voltak: Básti István, Varga Sándor és Szoó József. A harmadik félidőben a Beszterce étteremben Fásy Ádám barátomnál biztattak a Fradi-játékosok, hogy legyen folytatása az eseménynek.

– Folytatódott is a csillagok felvonulása.

– A kezdetek után a tornák akkor pörögtek fel, amikor a Nógrád Volán Szabadidőközpont vezetője lettem 1993-ban. Horváth József akkori vezérigazgató magáénak érezte a jótékony célt, egymást érték a forró hangulatú sztárparádék.

– Tartsunk egy kis seregszemlét. A számtalan sztárból felsorolna néhányat?

– Az eddigi gálákon többek között pályára lépett Szojka Ferenc, Szalay Miklós, Básti István, Pintér Attila, Urbányi István, Hannich Péter, Póczik József, Détári Lajos, Dajka László, Törőcsik András, Noskó Ernő, Nyilasi Tibor, Ebedli Zoltán, Szokolai László, Disztl Péter, Disztl László, Szabó József, Csapó Károly, Schmidt István, Kovács Kálmán, Balázs Zsolt, Péter Zoltán, Dárdai Pál, Toma Árpád, Katzenbach Imre, Halmai Gábor, Kozma István, Keresztúri András, Lipcsei Péter, Lisztes Krisztián, Horváth Ferenc, Mészöly Géza, Szanyó Károly, Véber György, Vincze István, Kiprich József, Márton Gábor, Fehér Csaba, Bódog Tamás, de sorolhatnám tovább a neveket.

– Időközben, 2005-ben egy német világsztárt is testközelből láthatott a közönség.

– Óriási élmény volt, hogy a világbajnok, 150-szeres válogatott Lothar Matthäus is megtisztelte a gálánkat. Nem csoda, hogy szinte felrobbant a csarnok, amikor a magyar válogatott akkori szövetségi kapitánya a pályára lépett. Egymás mellett öltöztünk, a mérkőzés után az öltözőben megveregette a combomat, majd németül így szólt: – János, fantasztikus volt! Köszönöm szépen, hogy itt lehettem.

Gabora János újult erővel veti bele magát a szervezésbe
Fotó: NMH

– A futballisták mellett más sportágak bajnokai is megfordultak Salgótarjánban.

– Így az ökölvívó-aranycsapatban Alvics Gyula, Szikora István, Lévai István, Erdei Zsolt, Kovács István, a birkózóknál Sike András, Repka Attila, Deák-Bárdos Mihály, a kajak-kenusoknál Gyulay Zsolt, Kammerer Zoltán, Vajda Attila és Kolonics György, a világ- és olimpiai bajnokok csapatában Fábián László, Martinek János, Szabó Bence, Szi­lágyi Áron és Berki Krisztián is bemutatta, hogy jó barátságban áll a labdával. A színészválogatottban Nemcsák Károly, Straub Dezső és Gyetván Csaba jeleskedett, de Mocsai Lajos, a kézilabdázók szövetségi kapitánya, Farkasházy Tivadar humorista, az olimpiai és világbajnok kajakos, Kovács Katalin, valamint a kézilabdás Kökény Bea és a vívó Imre Géza is tiszteletét tette a salgótarjáni közönség előtt.

– A tízéves álma 2018-ban valósult meg.

– Így van. A Real Madrid egykori klasszisai tették tiszteletüket a gálán, Zele-Tóth József barátom vezetésével. A királyi gárda „obsitosai” között José Amavisca, Francisco Pavón, Victor Sánchez és Julio César személyében négy Bajnokok Ligája-győztest láthattunk, akik pompás játékkal örvendeztették meg a foci híveit. Fantasztikusan sikerült gála, rengeteg embernek tudtunk örömet szerezni.

– Az ez évi gála a betegsége miatt maradt el.

– Ugyan belefogtam az előkészítésbe, de el kellett kezdeni a gyógykezelésemet. Tárgyaltam egy nagy hírű nyugat-európai csapattal, de beláttam, hogy nekem és a családomnak az a legfontosabb, hogy rendbe jöjjek.

– Most újult erővel folytatja a szervezést.

– Azt szeretném, hogy 2021-ben folytatódjon a jótékony célú torna. A kezdetektől hosszú utat tettünk meg a gálákkal, amelyek révén már 85 millió forinttal támogattuk a salgótarjáni és környékbeli gyermekintézményeket. Azonban az sem egy utolsó dolog, hogy az ország legrangosabb öregfiúktornáját szervezzük meg.

– Hol tart az előkészületekkel?

– A betegségemből való felépülésem után természetes volt, hogy elkezdem szervezni a következő gálát, most is tavasszal. Elsőként a világhírű csapatot kerestem meg újra, amely most sem zárkózott el. Egyébként annyi együttes jelentkezett, hogy egy hétig is tarthatna a gála. A Nógrád Megyei közgyűlés, Salgótarján önkormányzata és több megyei országgyűlési képviselő ezúttal is a támogatásáról biztosított, mint eddig mindig. Külön ki szeretném emelni az állandó csapatomat, továbbá minden segítőt, és nem utolsósorban a családomat.

– Mikorra tervezi a 28. Gabora-gálát?

– A torna tervezett időpontja 2021. január kilencedike. Nagyon bízom benne, hogy a koronavírus-járvány nem írja felül az elképzeléseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában