atlétika

2020.05.02. 15:20

A százéves SBTC egyik legnagyobb legendája az olimpikon futó

Az SBTC egyik legeredményesebb sportolója, az atléta szakosztálynál mindenképp. Összesen huszonkétszer nyert magyar bajnokságot, megjárta az 1964-es és az 1968-as olimpiát, nyert Európa-bajnoki ezüstérmet, és két Európa-csúcsot is elért. Mecser Lajossal a kezdetekről, a koronavírusról és a tervekről is beszélgettünk.

Bakos László

Beszélgetésünket a veszélyhelyzet miatt a Beszterce-térre beszéltük meg. Ezúttal is pontosan érkezett, bár az útján egy sportszerető helybéli felismerte, leszólította. Messziről indul a beszélgetésünk, hiszen ezúttal is mindenről megvan a határozott véleménye, és természetesen minden témához talál egy vicces anekdotát.

Igazi legenda, hiszen két olimpián is salgótarjáni színeket képviselt, és megannyi győzelem, rekord fűzödik a nevéhez. Bár a járásából hiányzik a lendület, ez még mindig egy bajnok járása.

– Félárva gyerekként nevelkedtem, apám 1946-ban meghalt, de én arra törekedtem, hogy kiemelkedhessek, és jobban éljek a világban – emlékszik vissza gyermekkorára. – Szegényen éltünk, egy szobában éltünk, ott főztünk is. Abban az időben örültünk, ha kaptunk egy melegítőt. A legendás bajnokra, Iharosra is úgy néztünk fel, mint egy istenre, mert pamut melegítőben láttuk. A második világháború után nagyon szegény volt az ország, de tudtunk egymásnak, egymás eredményeinek örülni. Jó közösséget alkottunk és segítettük is egymást, vagy hozzánk jöttek enni a haverok enni, vagy én mentem hozzájuk. Természetes életet éltünk, a hétköznapokban és a sportban is. Most a pénz körül forog minden, igaz, ez viszi előre a világot.

– Hogy került az SBTC-hez?

– Rácz András megszállottan segített minket. Nem a szakmai tudása volt a fontos, hanem hogy társadalmi munkában összefogott minket. Lelkes edző volt, 10-12 fiatalt szedett össze, de alig volt pénz, amiből versenyezni tudtunk volna. Jó kis közösséget alkottunk. A bunyósokat is így szedte össze Pintér János anno, aki nem csak szakmailag, de emberileg is nevelte a fiatalokat. Utána nem az utcán csellengtünk, hanem futni jártunk.

Mecser Lajos balra

– Az SBTC-nek akkor is volt egy legendás futója, aki ekkor már pályamukásként dolgozott...

– Rácz sokat egyeztetett Zelenka Istvánnal, aki maraton bajnokságot nyert 1929-ben. Jó példa volt előttünk, sokszor beszélgettem vele én is. A focisták csak kihasználták, ő meg egy liter borért megcsinált 350 fekvőtámaszt. Kicsit flúgos volt, de hihetetlen szívósságról tett tanúbizonyságot. Volt, hogy az akkori SBTC-pályáról (jelenlegi sportcentrum) egymaga húzta át egy kiskocsin a felszerelést a Sese-pályára (jelenleg Szojka Ferenc Stadion), ahol a meccsek voltak. Színes foltja volt az SBTC-nek, gyerekfejjel felnéztünk rá.

– Mennyire becsülték meg a klubnál a futókat?

– Amikor kezdtek jönni az eredmények, mindig harcoltam azért, hogy legyünk öten-hatan, mert egyedül nem jó edzeni. Volt, hogy előnyt adtam a többieknek, és azon versenyeztünk, hogy ki ér fel előbb azon az úton, ahol a fogaskerekű is járt Salgóra. Voltak nehéz időszakok, előfordult, hogy augusztus 20-ig nem volt költségvetése a szakosztálynak, és saját költségen vittem el a többieket is versenyre. Utólag persze elszámolták, de elég mostoha körülmények között is dolgoztunk. Amikor már nemzetközi szinten is jegyeztek, akkor jobban figyeltek rám, és segítettek abban, hogy ne egyedül edzek, vagy menjek például Bükkszékre edzőtáborozni, ahol bányászüdülő volt. Pothornik József bányaigazgató segített sokat, de a klub sokáig csak a focistákat támogatta. Aztán amikor már nemzetközi szintű eredményeket értem el, persze az SBTC is segített.

Mecser hátul az 1963-as ötezer méteres ob befutóján, Pintér János győz

– Hogy emlékszik vissza az első olimpiájára?

– Japánban az ötezres előfutamok után kiestem. Meg is voltam fázva, hőemelkedéssel futottam, ezért sem sikerült döntőbe jutnom. Huszonkét éves voltam, még tapasztalatlan. De nem keseregtem, tudtam, hogy többre vagyok hivatott ennél.

– Sok szó esik az 1968-as, Mexikói olimpiáról, ahol várakozáson alul szerepelt. Váratlanul érte, hogy magaslaton nehezebb futni?

– Kint voltunk a próbaolimpián, és Nairobiban is futottam magaslaton az olimpia előtt. Sok olyan rivális futott velünk, aki hozzá volt szokva a magaslathoz. Vannak magyarok, akik nyerni tudtak Mexikóban, de azok főleg európaiakkal versenyeztek, akik nem magaslatról érkeztek. Az lett volna a fair, ha külön rendeztek volna egy versenyt az európaiaknak és az afrikaiaknak. Szó volt arról, hogy más legyen a világcsúcs a magaslati országok versenyzőinek és más a tengerszintieknek. Teljesen irreális összehasonlítani a kettőt. Az is teljesen más, ha valaki salakon fut, vagy rekortánon. Nem mindegy, hogy valaki bambuszrúddal ugrik, vagy műanyaggal. Mexikóban mellbevágott, hogy láttam, egyesek mennyire könnyedén futnak. Talán ha nem figyelek másokra, akkor pár hellyel előbb is végezhetem volna, de ez nem oszt, nem szoroz.

– Mentálisan hogy állt a versenyekhez?

– Egyszer Kanadában is futhattam, fedettpályán. Az első alkalommal még szédelegtem a fapadlón, nem is értem el jó helyezést. A második versenyen már éreztem a kanyarokat is. Azt mondtam magamban, hogy ezek biztos nem edzettek többet nálam, hiszen én napi 50 kilométert futottam előtte, az alapozásnál. Nehogy már megverjenek, és nem is vertek végül. Magamat is szugeráltam, motivált, hogy tudtam, hogy rengeteg munkát belefektettem, és ennek meg kell, hogy legyen az eredménye. A munka nélkül nincs teljesítmény, és ahogy Balczó András is mondta, aki jól akar zongorázni, reggeltől estig zongoráznia kell.

Kétszer is megnyerte a legendás L'Humanité futóversenyt

– Bejárta az egész világot, melyik volt a kedvenc versenye?

– A párizsi „l’ Humanité” esetében az volt a „hagyomány”, hogy aki itt nyert, az nyerte utána az olimpiát is. Én kétszer is nyertem itt, az olimpia mégsem jött össze. A szívemhez közelebb állt, mint a többi helyszín, mert az is egy proli verseny volt, a bérházak között futottunk, mintha itthon lettem volna. Az angolokban azt szeretem, hogy náluk hatalmas hagyománya van a futásnak, a mozgásnak. Londonban futottam mindkét Európa-csúcsomat, ezért ez a város is nagyon közel áll a szívemhez.

– Egyetlen igazi edzője volt egész pályafutása alatt, egy igazi legenda.

– Egy darabig magamnak edzettem, aztán Híres László felfigyelt rám a versenyeken, és felcsalt az Izzóba. Albérletben lakhattam Pesten, de még maradtam az SBTC-ben. Rá egy évre gondolt egyet, és visszament Romániába, mielőtt feligazolhattam volna. Én visszajöttem Salgótarjánba, és utána már saját magam edzője voltam, egészen pályafutásom végéig. Sokat tanultam tőle, mint egy jó esztergályos a mesterétől, de a pályán nem az edző fut, hanem az atléta. Amikor visszatért Magyarországra, ő volt megjelölve edzőmnek a szövetségben, de volt, hogy egy évig nem is találkoztam vele. Néha leküldött egy edzéstervet, megnéztem, és edzettem a magam feje után. Vérrel írt levelet a minisztériumba, hogy hozzák ki őt is a mexikói olimpiára, de ez is kevésnek bizonyult.

– Mondana egy fontos leckét?

– Tudtam, hogy a szív ritmusban ver, a terhelést is ritmusban kell adni neki. Ha egyik nap meghajtjuk magunkat, másnapi edzésen ki kell pihenni. Így kell tanulni is, minden nap rendszeresen, így leülepszik az agyunkban. A legeslegfontosabb a rendszeresség, erről szól az élet.

Karikatúra is készült a futásáról

– Pályafutása végén Diósgyőrbe igazolt, de továbbra is itt edzett. Nem becsültek meg az SBTC-ben?

– Abban az évben volt bajnoki első, második és harmadik helyem is. Negyedévente kaptam itt fizetést, de elvették a prémiumomat, pedig a megyei pontok egyharmadát én hoztam. Ahogy fogalmaztam az akkori vezetőknek, “élő halottat temettek”. Diósgyőrben dupla fizetést kaptam. A sok fiatal húzta a száját, hogy miért mentem oda, aztán amikor megnyertem a 11., utolsó mezei bajnoki címemet, elcsendesítettem őket. Pár évig ott versenyeztem a pályafutásom végén, aztán elmentem vízóra leolvasónak. Kötetlen volt, pár órát kellett megnéznem, emlékszek, a schnauzeremmel futottam körbe a kutakat.

– Eléggé magukra voltak hagyva az SBTC-nél, milyen volt a viszonyuk a városi rivális “sesésekkel”?

– Sokszor elmentünk a Dolinkába, de többször lezavartak minket a pályáról. A Sese összességében jobb volt akkor, a Komka Magdi vezette ugrók is remekeltek, és az egész úgy működött, mint egy normális szakosztály. Az SBTC-ben csak mi voltunk, pár futó, igaz, mi jobbak voltak a seséseknél, leginkább miattam. Egy-két dobó is hozzánk vetődött, de nem értek el nagy eredményeket. Elvoltunk külön, fel se merült, hogy átigazoljunk a Sesébe.

– A koronavírus sok mindent megváltoztat mostanában? Ön hogy védekezik?

– Ahogy mondani szoktam, minden emberben benne van, hogy minél többet kell keresni, de ugyanakkor megfeledkezünk az érzelmekről, az emberi kapcsolatokról. Ez a járvány remélhetőleg egy kicsit helyreteszi az embereket, hogy jobban figyeljünk egymásra, segítsük egymást, és újra tudjunk örülni. Megfelelően kell táplálkozni, hogy erősödjön az immunrendszerünk, én 25 féle dolgot eszek reggelire, a csicsókától a fokhagymáig mindent.

Mecser Lajos odafigyel immunrendszere megerősítésére
Fotó: Bakos László / Nool

– A veszélyhelyzet az olimpiát is eltolta...

– Sokan készültek az idei olimpiára, mostanra időzítették volna a legjobbjukat. Egy év alatt jöhet egy sérülés, öregszenek, sejtek halnak el, lehet, hogy már nem ők lesznek az esélyesek. Ezek nagy pofonok lehetnek egy egész pályafutást tekintve. Sok mindentől függ egy szereplés. Azt vallom, hogy kétfajta eredmény létezik. Jó helyezést érhetnek el az Eb-n, vb-n, olimpián, vagy jó időeredményt lehet futni. Szerintem mindkettőt egyformán el kellene ismerni, mert nem biztos, hogy a kettő együtt jár.

Mecser (hátul) és Szerényi János

– A szécsényiekkel azon dolgoznak, hogy felélesztenek egy régi futást.

– Igen, szeretnénk újraindítani a Rákóczi-emlékfutást. Idén Szécsény és Romhány között futnánk, de ha megfelelő támogatókat találnánk, jövőre már hosszabb távot, és két napot jelölnénk ki. A végső cél Ónod lehetne.

– Elég aktív életet él még...

– Amikor itthon vagyok, minden nap sétálok két órát, Berekfürdőn, a telkemen sokat dolgozok, még vannak méheim. Séta közben sokszor énekelek magamban, magyar nótákat, egyházi énekeket, a magam módján református vagyok. A gyerekeknek a két legfontosabb dolog, amit meg kell tanulniuk, az az ének és a sport. A sok negatív dolog között sem szabad negatívnak lenni, szükség van a humorra. Meg kell találni az apró örömöket. Sokszor kérdezik, hogy mit kívánok az élettől. Három dolgot, ugyanazt szeretném, amit 40-50 évvel ezelőtt ittam vizet, szívtam levegőt és ettem ételt.

Mecser Lajos

Született: Bükkaranyos, 1942. szeptember 23.

Sportág: atlétika, hosszútávfutás

Egyesülete: SBTC, Diósgyőr.

Pályafutása: 22-szeres magyar bajnok, 11-szeres mezei bajnok (nyolcszor sorozatban), Európa-bajnoki második hosszútávfutó atléta. Hétévesen költöztek Salgótarjánba, 1957-ben a Salgótarjáni Bányász Torna Clubban (SBTC) kezdett atletizálni. 1963-tól 1973-ig volt válogatott.

Mecser Lajos

Legfontosabb eredményei: Az 1964. évi nyári olimpiai játékokon az 5000 méter síkfutás előfutamában kiesett – a harmadik előfutamban kilencedikként ért célba (14:35,4 perc). 1965-ben két távon is megdöntötte a legendás Iharos Sándor csúcseredményeit, ötezren és tízezren is. 1966-ban, Londonban 6 mérföldön új Európa-csúcsot állított fel (27:23,8). A budapesti Európa-bajnokságon második lett 10.000 méteren (28:27,0). Ebben az évben Rózsavölgyi háromezres magyar csúcsát döntötte meg. 1967-ben, Londonban 3 mérföldön új Európa-csúcsot állított fel (13:03,4), a prágai fedett pályás Európa-bajnokságon 3000 méteren harmadik lett (8:00,6). 1968. július 3-án, Stockholmban 5000 méteren új országos csúcsot állított fel (13:29,2 perc, 1968. július 3. – 2002. július 20.), amit csak 2002-ben sikerült megdönteni. Mexikóban, második ötkarikás játékán 22. lett 10.000 méteren (30:54,8 perccel), a maratont pedig a táv felénél feladta. Világklasszisokat megelőzve kétszer is győzött a tekintélyes párizsi „l’ Humanité” mezei futóversenyen is (1964 és 1966). Összesen hét alkalommal állított fel új országos csúcsot (3000, 5000, 10.000 méteren és 2 mérföldön).

Elismerései: 1999 óta Nógrád megye, 2009 óta Salgótarján díszpolgára. A Magyar Atlétikai Szövetség 2002-ben a kiosztható legmagasabb kitüntetésben, arany plakettben részesítette. Prima-közönségdíj (2019).

Egyéni csúcsai. 800 méter: 1:54,3 perc (1968). 1500 méter: 3:43,8 (1965). 2000 méter: 5:13,2 (1965). 3000 méter: 7:51,2 (1966). 5000 méter: 13:29,2 (1968). 10.000 méter: 28:27,0 (1966). Maraton: 2;17:58,8 óra (1969).

Mecser Lajos
Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában