Koronavírus: zárt kapuk mögött játszanak a salgótarjáni sportcsapatok is

Veszélyhelyzet elrendeléséről döntött szerdai ülésén a kormány, a koronavírus terjedésének megelőzésére. Ez Nógrád megye önkormányzatait, illetve kulturális, oktatási és sportegyesületeit is érinti.

Nool

Forrás: NMH

Fotó: Bakos László

Ahogy arról korábban beszámoltunk a kormány szerdán veszélyhelyzetet jelentett be a koronavírus terjedését megelőzendő, ami a sportrendezvényeket is érinti.

Leáll a síbusz

Rendkívüli helyzetet hirdetett szerdán a szlovák kormány is az új típusú koronavírus terjedésének veszélye miatt, az intézkedés csütörtökön reggel hat órától lép életbe az ország egész területén. Ezzel kapcsolatban az üzemeltetők azt mondták, hogy az eredetileg március 22-ig minden hétvégén közlekedtetni tervezett síbuszok ebben a szezonban már nem járnak Salgótarján és a Polyána-hegy síterepei között.

A Salgótarjáni KSE közölte: zárt kapus lesz a listavezető MAFC elleni felnőtt és U20-as találkozó is március 14-én. A csapat idézi a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének közleményét, miszerint igazodva a kormány döntéseihez, csütörtöktől a bajnoki kosárlabda mérkőzéseket zárt kapuk mögött, nézők jelenléte nélkül lehet lejátszani. A döntés visszavonásig érvényes.

A salgótarjáni önkormányzat döntése nyomán a Salgótarjáni Strandépítők KC kézilabdacsapatainak hazai mérkőzéseit sem láthatják majd a helyszínen a szurkolók. A klub azonban " target="_blank" rel="noopener noreferrer">közösségi oldalán jelezte: igyekeznek megoldást találni arra, hogy interneten keresztül követhetőek legyen a mérkőzéseik.

A rendelkezés a megyei labdarúgó-bajnokságokra, így az SBTC (fehérben) mérkőzéseire is kiterjed Fotó: Bakos László / NMH

Csütörtöktől kezdve minden magyarországi futballmérkőzést is zárt kapuk mögött kell megrendezni a koronavírus-járvány terjedése miatt. Ezt Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője jelentette be szerda este, hozzátéve, hogy az első osztályú mérkőzésekről továbbra is lesznek televíziós közvetítések, a klubok stábtagjain kívül viszont senki sem tartózkodhat a stadionokban. A rendelkezés a megyei labdarúgó-bajnokságokra, így az SBTC mérkőzéseire is kiterjed.

Félegyházi Éva, a Tarjáni Szabadidősport Klub vezetője elmondta, hogy egy őszi időpontra halasztják az április elejére meghirdetett Salgótarjáni Sportos Egészségnapot.

Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy többek között a március végére kiírt Eger-rali, az országos bajnokság szezonnyitó futama is elmarad. Április 15-ig felfüggesztette a diákolimpia rendszerébe tartozó valamennyi verseny megrendezését a Magyar Diáksport Szövetség is.

Előzmények – Március 11.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Salgótarjáni közintézményeket zárnak be a érdekében koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében. Az elmúlt napokban Nógrád megye összes városának önkormányzata úgy döntött, hogy nem rendezi meg március 15-i programokat. A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere szerda délelőtt " target="_blank" rel="noopener noreferrer">rendkívüli egyeztetést kezdeményezett az alpolgármesterekkel és a hivatal vezetésével.

A salgótarjáni József Attila Művelődési Központ és a Balassi Bálint Megyei Könyvtár is közösségi oldalán jelentette be, hogy a koronavírus terjedését megelőző óvintézkedések miatt határozatlan ideig zárva tartanak.

A Zenthe Ferenc Színház 2020. március 12-én 00.00 órától székhelyén felfüggeszti a színházi előadások megtartását. A bérletes előadásokat egy későbbi időpontban – előzetes tájékoztatást követően – igyekeznek megtartani. A megváltott bérletek és szólójegyek az új időpontra érvényesek lesznek.

Ingyenesen hívható a magyar ügyeleti központ

Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: [email protected]. A beérkező elektronikus levelekre a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küldenek.

A 06-80-277-455 és a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogadják a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

A kormány koronavírussal kapcsolatos hivatalos Facebook-oldalán és a koronavirus.gov.hu kormányzati honlapon hiteles és naprakész tájékoztatás található a fertőzésről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában