Értékes díjjal tüntették ki a tarjáni bokszpápát

A tarjáni bokszpápa neve ma is fogalom, és a nógrádi megyeszékhely – ahová néhány hónapja tért haza – újra magához ölelte híres fiát, hiszen a minap, a városi ünnepségen Botos András Salgótarján sportdíját vehette át.

– Számomra ez egy hatalmas megtiszteltetés! – hangsúlyozta a kemény öklű bajnok. – Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy rám gondoltak. Nagyszerű érzés volt átvenni ezt a remek kitüntetést, amelyet szeretnék a munkámmal viszonozni. Nekem Salgótarján és a boksz – két igaz szerelem!

S mind a két szerelem régóta tart. Botos András 1952. március 6-án született Salgótarjánban. A Kavicsosban nőtt fel, s az utca is nevelte: előbb őt verték, majd ő vert másokat. 1966-ban a nagybátyja levitte a bányai tornaterembe a Stécé edzésére, ahol Szerémi Andor lett a mestere, és rögtön az első versenyét meg is nyerte Debrecenben.

Aztán nem volt megállás. A tehetséges Bandi gyerek serdülő-, majd ifjúsági bajnokságot nyert, 1970-ben a miskolci junior-Európa-bajnokságon bronzérmes lett, és a legendás Papp László meghívta a felnőttválogatottba.

Botos András pályafutásának nagy lökést adott a katonaság, hiszen 1970-ben a Bp. Honvéd bombaerős csapatába került, ahol Botos András, Badari Tibor, Kajdi János, Orbán László és Orbán Sándor sikert sikerre halmozott a világelitben.

– Mi voltunk a híres „ötösfogat” – említi –, és hozzánk csatlakozott a válogatottban a Vasasból Gedó György. Nagy csapatot alkottunk, húztuk egymást a sikerek felé.

Csakugyan! A villámgyors és nagy akarással bunyózó Botos az 1971-es madridi Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert.

– Jó szívvel emlékszem a madridi Eb-re. Remek csapatunk volt: Gedó, Badari és Kajdi arany-, én ezüst-, Orbán Laci bronzérmet szerzett, nekem 19 évesen az ezüstérem nagy sikernek számított, és boldog voltam.

S nem volt megállás! 1972-ben jött a müncheni olimpia!

– Remek formában bokszoltam Münchenben, ahol a legnagyobb csatát a japán Kobajasival vívtam; itt dőlt el, hogy érmes leszek. A döntőbe jutásért teljesen kiegyenlített meccset bokszoltam a szovjet Kuznyecovval, de 3:2-re őt hozták ki győztesnek. A másik ágról bejutottam volna a döntőbe, de a bronzéremnek is nagyon örültem.

Leszerelés után a szíve hazahúzta Salgótarjánba. A Bp. Honvéd nem adta ki, ezért 1973-ban nem versenyezhetett, ám ekkor kárpótolta, hogy felesége, Panni – aki ma is legerősebb támasza az életben – világra hozta fiát, Andrást.

– Azt mondták, hogy Salgótarjánban el fogok tűnni – folytatta –, de erre rácáfoltam: a legjobb maradtam. 1974-ben sorra nyertem a versenyeket Szófiában, Budapesten, Halléban és Leningrádban. Ezután jött a havannai világbajnokság, amely balul sikerült, mert az előzőleg megvert orosz Szolomin visszavágott – el is nyerte az aranyérmet.

Ám nem volt idő szomorkodni, mert 1975-ben jött a katowicei Európa-bajnokság.

– Oda úgy mentem ki, hogy örülnék egy éremnek, és sérülten is a dobogó harmadik fokára álltam fel – említi.

Következett az 1976-os montreali olimpia, ahol a legjobb négy közé jutásért ismét Szolominnal hozta össze a sors…

– Nagy mérkőzést vívtunk, a végén Papp Laci bácsi mondta is, hogy végre van egy érmünk. – Aztán 3:2-re lepontoztak! De az ötödik hellyel is a legjobb magyar bunyós lettem.

S közben az évek során Botos András hét magyar bajnoki címet nyert, míg az SBTC-nél feljöttek mellette olyan remek fiatalok, mint Farkas Sándor, Botos Tibor és Hranek Sándor, akiket örömmel segített. 1981-es visszavonulása után pedig már edzőként vitte fel őket a nemzetközi sikerekig.

Aztán a szép idők elmúltak, az SBTC bokszcsapata megszűnt. Botos András még ezek után is próbálta a tarjániakat a felszínen tartani. Csakhogy a hivatal packázása őt is padlóra küldte. A vizslási presszója az előírt 200 méter helyett csak 196-ra volt az iskolától, és ezért be kellett zárnia. Ekkor vándorbotot vett a kezébe.

Nyíregyházán folytatta az edzősködést, ahol szintén sikeres volt; legjobb tanítványa, Balog Vilmos sokszoros magyar aranyérmes, majd a profiknál kisvilágbajnok lett. Botost meg is becsülték a keleti végeken, de 2009-ben visszatért szülővárosába, ahol létrehozták a St. Boksz SE-t.

– A szívem hazahúzott! – mondta. – Mindig megkérdezik, miért ragaszkodom Salgótarjánhoz. Azért, mert itt születtem, itt lettem sikeres sportoló, ez a hazám. Rövid idő alatt felhoztunk olyan tehetségeket, mint pl. Szőrös Márk, Botos Károly, Bangó Edvárd, és nagyszerűek voltak a főtéren megrendezett Botos Box Gálák, ahová örömmel jöttek a sportolók és a művészek. De elfogyott a támogatás, és nem tudtuk megtartani az értékeinket.

Botos András is újra vándorolni kezdett. Csurgóra ment, ahol viszont ezúttal nem jött be Csokonai jövendölése „az első iskoláról a Somogyban”. Ezután Nagykanizsán megalapította a Botos Box Akadémiát, majd Balassagyarmatra hívták, és örömmel tért vissza újra Nógrádba. Az Ipoly-parti boksz felélesztése viszont szerinte csak fellángolás volt, és ezért tavaly ősszel hazaköltözött Tarjánba.

– Jelenleg az Oláh Boksz SE keretében Zagyvapálfalván és az Acélgyárnál tartok edzéseket, és ez a mostani kitüntetés is abban erősít meg, hogy a város vezetői szívükön viselik a boksz sorsát, lehet még jövője Salgótarjánban ennek a szép sportágnak. Én mindent megteszek ezért! – ígéri a kemény öklű bajnok.