atlétika

2019.11.20. 17:04

Kontinensviadal előtt a salgótarjáni győztesek

A felnőtteknél a még ifista Varga Gréta Barbara (SVSE), valamint a tavaly után duplázó Palkovits István (KARC) győzelmével zárult a Mezei Futó Magyar Liga harmadik állomása. A házigazda Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) 50 futóval képviseltette magát a Tóstrandon, ahol a régi Sport XXI-es csapatbajnokságát is megrendezték.

Bakos László

Klasszis futók köröztek a Tóstrandnál kialakított pályákon

Fotó: NMH

Az időjárás megkegyelmezett az ország minden pontjáról érkező futóknak, és bár a korábbi napok esőzése megpuhította a talajt, száraz idő fogadta a versenyzőket.

A regionális utánpótlás-sorozatban, a Sport XXI-ben több mint 140-en, az országos ligafutamokon pedig közel kétszázan álltak rajthoz. A fiatalabbakra egy bő ötszáz méteres, míg az idősebbekre egy másfél kilométeres, változatos pálya várt a horgásztó környékén.

Klasszis futók köröztek a Tóstrandnál kialakított pályákon
Fotó: NMH

Az utánpótlás-sorozat mindkét korcsoportjában a – szervezésbe is besegítő – Gödöllői EAC nyolcfős csapatai szerezték meg a győztesnek járó serlegeket, de a SAC és a Csepeli DAC is mindkétszer dobogóra állhatott. A szervezők egyéni dobogósokat is hirdettek, ahol Holecz Anna arany-, míg Ódor Barnabás ezüstérmet nyert a nógrádiaknak, akik minden csoportjukat mozgósítva több mint negyven fiatalt indítottak.

A ligafutamokban öt idei mezei futó magyar bajnok tudott nyerni, a salgótarjániaknál az idei fedett pályás magyar bajnok, az ifista Mag Viktória értékes második helyével növelte a ranglistapontjait.

Mag Viktória (SAC) értékes ezüstérmet szerzett
Fotó: B. L. / NMH

A felnőtt hölgyekhez nevezett a még ifjúsági korú veszprémi, Varga Gréta Barbara (SVSE). Edzője, Tóthné Stupián Anikó célja ezzel az volt, hogy tanítványát erős mezőnyben futtassa a decemberi mezei futó Európa-bajnokság előtt. A teszt olyannyira jól sikerült, hogy Gréta az idősebbeket is le tudta rázni magáról, így aranyérmet vehetett át a helyiek félmaratoni csúcstartójától, Kadlót Zoltántól.

– Tetszett a pálya, már tavaly is szerettem itt futni, amikor az ifistáknál nyertem. Reméltem, hogy a felnőttek közt is dobogóra állhatok, de nem gondoltam, hogy nyerni is tudok – mesélte a célban Gréta.

A felnőtt férfiaknál a tavalyi, első salgótarjáni futamon is diadalmaskodó kecskeméti Palkovits István (KARC) nyert, aki szintén az Európa-bajnokságra készül.

– Tavaly megtetszett a pálya, ezért idén is bíztam a sikerben. Idén jobban rákészültem a pályára, így kihasználtam a kanyarokat – mondta István, aki egy szép eredményben bízik a közelgő Eb kapcsán. Arra a felvetésre, miszerint jövőre változtatásokat terveznek a pálya nyomvonalában azt kérte, hogy minden maradjon így.

A sok helyi önkéntes által segített eseményen több kiváló szakember, és egykori salgótarjáni atléta is megjelent. A díjátadásba az SBTC 11-szeres mezei bajnoka, a kétszeres olimpikon Mecser Lajos is besegített.

A győztesek és a nógrádi eredmények.

Sport XXI.

U11. Lányok (39 induló): 1. Ábrahám Zita (Gödöllő). Fiúk (30): 1. Varga Szabolcs (Dunakeszi), 2. Ódor Barnabás (SAC). Csapat (6): 1. Gödöllői EAC “A” 50 pont ... 3. Salgótarjáni AC 106.

U13. Lányok (35): 1. Holecz Anna (SAC). Fiúk (39): 1. Lá­zár Noel (Csepel). Csapat (6): 1. Gödöllői EAC 80, 2. Salgótarjáni AC „A” 83 ... 6. SAC „B” 185.

Mezei futó Magyar Liga.

Újonc-serdülő. Lányok (38): 1. Babinyecz Anna (Csepeli DAC) 9:55 ... 25. Tóth Barbara (SAC) 11:05 … 38. Hegedűs Flóra (SAC) 12:24. Fiúk (36): 1. Árvai Róbert (TSC-Geotech) 13:49 … 22. Papik Zétény Roland (SAC) 16:03 … 33. Majcher Levente (SAC) 18:20, 34. Vági Dániel István (SAC) 18:47.

Ifjúságiak. Lányok (13): 1. Csuta Dorottya (Pegazus Atlétika) 9:07, 2. Mag Viktória (SAC) 9:39. Fiúk (30): 1. Baier Kristóf (Tempo-Aqua) 13:01 … 25. Balla István (Zenit SE) 15:16.

Juniorok. Nők (12): 1. Merényi Panna (Ikarus BSE) 14:55 … 12. Fenyő Kinga (SAC) 21:07. Férfiak (13): 1. Zsetnyai Ákos (SVSE) 17:38.

Felnőttek. Nők (8): 1. Varga Gréta Barbara (SVSE) 14:28. Férfiak (14): 1. Palkovits István (KARC) 16:19 … 12. Buda Erik (SAC) 20:28.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában