A klubhűség példája is lehet a tarjáni olimpiai bajnok

Gyermekkorában – mint sokan mások – a grundokon kezdte rúgni a labdát, a tehetségét az is bizonyítja, hogy hetedik osztályosként tagja volt az acélgyári általános iskola úttörőolimpiát nyert csapatának is. Ekkor figyeltek fel rá az SBTC vezetői, szakemberei és 1958-ban leigazolták az akkoriban rangot jelentő fekete-fehérekhez. Nevelőegyesülete melletti klubhűségét bizonyítja, hogy – 1963. augusztus 25-étől 1979. november 3-áig, amikor az első csapat tagja volt – nem engedett a csábításoknak. A Stécé színeiben 348 mérkőzésen – döntő többségében az NB I.-ben – játszott a Répás Béla, továbbá Szalay Miklós alkotta középpályás trió tagjaként – és hatvan góllal is emlékezetessé tette pályafutását. Leginkább azonban – Szalay Miklóssal együtt – mint az 1968-as mexikói olimpiai bajnok csapat tagja írta be örökre a nevét a salgótarjáni, a Nógrád megyei és magyar sporttörténetbe. Ötven évvel később – 2018-ban – újra ellátogattak a nagy siker színhelyére, a tengerentúlra.

A születésnapja alkalmából az ünnepelt fehér asztalhoz hívott meg egy szűk körű baráti társaságot. A megjelentek – köztük a 82 éves Ferencz Gyula, az egykori ugyancsak remek játékostárs, későbbi sikeres sportvezető – szép szavakkal és másokkal együtt maradandó, stílusos sportajándékkal is – köszöntötték Básti Istvánt. Csatlakozott hozzá a Gyöngyösről érkezett Jakab Gábor, a Heves megyei szövetsége társadalmi elnöke is, majd elhangzott Weöres Sándor kötetéből, „A teljesség felé”-ből, A létezés című írás is, amely szerint:

„…A sokféle keletkező és pusztuló alakzat: ez az élet. Az örök egymásután, melynek minden alakzata csak egy-egy állomása: ez a létezés. Az ember az egyetlen, aki a változókban a névvel rögzíthetőt keresi: értelme van. Az ember az egyetlen, aki önmagában az egyéni és feltételes dolgok alá, a közös és feltétlen létezésig ás: lelke van.”