thai boksz

2019.09.30. 16:50

Kiütések és hatalmas pofonok a tarjáni ringben

Kilencedik alkalommal rendeztek nagyszabású thai boksz gálát a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. A Salgó Fight Night tíz esti összecsapása igazi csemegét szolgáltatott a küzdősportok szerelmeseinek, és nem mellesleg a rendező Salgó Fight SE harcosainak is szoríthattunk. Az utolsó összecsapás tétje pedig egy öv volt.

B.L.

A délutáni amatőr muay thai küzdelmekben több nógrádi harcos is kötelek közé lépett, akik parázs meccseken bizonyították, hogy később komolyan lehet velük számolni.

Este aztán a profibbakon volt a sor, a Salgó Fight SE szervezőinek idén is remek párosításokat sikerült tető alá hozniuk. Kezdésként két 54 kilós hölgy lépett kötelek közé, de felvezetésként muay thai és K1 szabályrendszerben kiírt összecsapásokat is láthatott a szép számú nézősereg, akik az ország távoli pontjairól is elkísérték kedvenceiket.

Matyóka Márió volt az első nógrádi, aki kesztyűt húzott az este során, a Zen Mushin Do Harcművészeti Egyesület harcosa 72,5 kilóban, K1-es szabályok között szerepelhetett. Koczka Bernát tanítványa az első két menetet “átaludta”, tartalékolt a nagy hajrájára, ami azonban kevésnek bizonyult, így egyhangú pontozásos vereséget szenvedett egri ellenfelével szemben.

Őket a helyiek egyik nagy kedvence, a Fight Night-ok rutinos versenyzője, Bódi István (71 kg, muay thai) követte. Kövesi Tibor embere a meccs elejétől hajtós, pörgős iramot diktált a Simon Gym-ből érkezett ellenfelével együtt. Ezt a vendég harcos bírta jobban erővel és állóképességgel, aki így megosztott pontozásos győzelemmel távozhatott a nógrádi megyeszékhelyről.

Egy rövid pihenőt követően ismét két hölgy nyitotta a sort, majd négy 91+ súlycsoportos meccs zárta a programot, ahol igazi nagyágyúk estek egymásnak. A hazaiak által legjobban várt küzdelemnél Szabó Tibor (Salgó Fight SE) nézett farkasszemet a Hunyadi SE versenyzőjével. A nógrádi végig irányította a meccset, uralta az összecsapást és több megrendítő erejű sorozatot is ellenfelére mért, aki viszont állta a rohamokat, bár az utolsó gongig végképp elkészült az erejével.

Az egyhangú hazai siker megalapozta a hangulatot a főmeccsre, amelynek tétje nem más volt, mint a WKN öve. Az egyik sarokba az eddigi pályafutása során legyőzhetetlen, veretlen mérlegű Bakai Mersét (Total Fighters Fite) szólították. Ellenfele a Re-Gym nagy tehetsége az „Óriásölő” David Mihajlov volt, aki a kilenc perc nagy részében uralta a címmeccset. Bakai nem adta olcsón az övet, és többször is bizonyította, hogy nem véletlenül jutott el egy címmeccsig. Mihajlov kezét azonban összességében megérdemelten emelték a magasba, és ő távozhatott boldogabban Salgótarjánból.

Az SFSE szervezői kilencedik alkalommal is maradandót tudtak alkotni, kiváló, emlékezetes párosításokat hoztak tető alá, kiszolgálták a nézők igényeit, és ezúton is köszönik a támogatók, önkéntesek segítségét.

Jövőre jöhet a jubileumi, tizedik gála, de a küzdősportok nógrádi szerelmeseinek nem kell sokat várniuk a következő nagy eseményig, hiszen október 12-én ismét Salgótarjánba hozza legjobb ökölvívóit a Felix Box Promotion.

Címkék#thai boksz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában