kerékpár

2019.05.30. 14:02

Sikeresek voltak a salgótarjániak

A minap a Debrecen (Bocskaikert) melletti úton, teljes útzár mellett rendezték meg az országúti kerékpár diákolimpia országos döntőjét.

B. L.

A salgótarjáni bringások (balról): Kotroczó Dorka, Bali Sára és Bali Emese

Előbb az egyenkénti indítású időfutamban, majd pedig a tömegrajtos mezőnyversenyben mérhették össze tudásukat a nebulók. Az időjárás a szebbik arcát mutatta, így mindenki a váltakozó szélerősségtől eltekintve kitűnő száraz pályán versenyezhetett. A döntőre a különböző korcsoportokban az ország valamennyi részéről 110 iskolából több mint 220 nevezés érkezett. A Magyar Diáksport Szövetség szabályai szerint mind a hat korcsoportban külön igazolt és amatőr kategóriákban értékelték a résztvevőket, természetesen nemek szerint. A diákok érem és oklevél díjazásban részesültek, emellett a délelőtti időfutamon és a délutáni mezőnyversenyen (mindkét versenyszámban) is induló versenyzők a futamaik után kapott pontok alapján összetett versenyben is értékelésre kerültek.

A salgótarjáni bringások (balról): Kotroczó Dorka, Bali Sára és Bali Emese

A salgótarjáni iskolák közül a SÁI Kodály Zoltán Tagiskolából egy, a Bolyai János Gimnáziumból két B kategóriás kerékpárost nevezett a versenyekre. A remek napot kifogó salgótarjáni versenyzőknek sikerült összesen hat dobogós helyezést szerezni. Bali Emese (Kodály) a IV. korcsoportban, az időfutamban és a mezőnyversenyben is harmadik lett, az összetettben pedig a negyedik helyen zárt. Az V. korcsoportban testvérének, Bali Sárának (Bolyai) sikerült mindkét versenyszámban a dobogó legfelső fokára állnia, így az összetett versenyt is megnyerte. A VI. korcsoportban Kotroczó Dorka (Bolyai) az időfutamban ezüstéremnek örülhetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!