csobbantak

2018.11.15. 06:58

Úsznak az örömben a tarjáni diákok: korszerűsítették a bő ötvenéves uszodát

A Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium Székhelyintézménye – a Gagarin – több mint fél évszázada működő tanuszodája több generáció számára biztosította az úszás alapjainak elsajátítását. A létesítményt felújítása után szerdán adták vissza a gyerekeknek, akik boldogan vették birtokba a medencét.

Veres Edina

Fotó: Hegedűs Márk, NMH

Simon Tibor, a Salgótarjáni Tankerületi Központ igazgatója úgy fogalmazott: az 1967-ben átadott tanuszoda medencéjében az elmúlt ötvenegy évben generációk tanultak meg úszni. Sok víz lefolyt már azonban a medencetérből, így az már nagyon megérett egy teljes körű korszerűsítésre.

– Az elmúlt években – például 2005-ben is – történtek ugyan kisebb-nagyobb felújítások, de igazán jelentős beruházást csak az idén sikerült megvalósítani. Megújult a medencetér burkolata, maga a medence, valamint az ezeket körülvevő környezet. Új borítást kaptak a falak és a nyílás­zárókat is kicserélték. A medencét ellátták egy fóliával, amit ki lehet feszíteni a használaton kívüli víztükör felett, így gondoskodva a víz hőmérsékletének energiatakarékosabb biztosításáról. Mindezek mellett a gépházon is végrehajtottak apróbb korszerűsítéseket – tudatta az igazgató.

Fotók: Hegedűs Márk

Hozzátette: azok a gyermekek, akik ötvenegy évvel ezelőtt megtehették a medencében az első karcsapásokat már nagyszülők és valószínű, hogy az ő gyermekeik, sőt azok gyerekei is ezen a helyen tanultak meg úszni. Simon Tibor kifejtette: fontos, hogy minden gyerek megtanuljon jól úszni, hiszen az úszás nem csak egy sport, hanem hasznos időtöltés és remek kikapcsolódási lehetőség is egyben.

Mravcsik Sándor, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium (SÁIK) igazgatója elmondta, hogy a több mint fél évszázados tanuszoda teljes körű felújítására eddig megfelelő összegű anyagi forrás híján sajnos nem volt lehetőség.

– Az úszásoktatás évfolyamokra bontva bele van építve a pedagógiai programunkba, így nagy örömmel töltött el minket a pályázatunk kedvező elbírálása. Az átadást követően az alsó tagozatos osztályok között felosztva heti egy testnevelésóra keretében sajátíthatják el az úszómozdulatokat a kisdiákok, amiket a megfelelő szakvégzettséggel ellátott oktatók – a testnevelő tanárok – tanítanak számukra. Természetesen nem csupán a mi intézményünk tanulói vehetik igénybe az átadott medence nyújtotta sportolási lehetőséget, erre a többi tagiskola alsó évfolyamos diákjainak is lehetősége van, sőt a tankerület más intézményeiből is, ahol a felmerülő utazási költséget vállalni tudják, elhozhatják hozzánk a gyerekeket úszásoktatás céljából – mondta Mravcsik Sándor.

A SÁIK székhelyintézményének tanuszodája csupán elsőtől negyedik osztályig tudja fogadni a tanulókat, a felsőbb évfolyamos diákok a városi tanuszoda szolgáltatásait vehetik igénybe az úszás mozdulatainak helyes elsajátítása érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában