Box

2018.10.13. 11:23

Vérüket adták a tarjániak tapsáért (Fotók)

A Felix Promotion igazán színvonalas profi ökölvívó gálát rendezett meg péntek este a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban.

Bakos László

Az ország vezető sportistállója harmadszor döntött úgy, hogy a televízió által is közvetített gáláját a nógrádi megyeszékhelyre hozza, és a nézősereg ezúttal is bebizonyította, hogy nem véletlenül. Ahogy azt Szellő Imre is megfogalmazta, mindig szeret Salgótarjánban bokszolni, hiszen az itteniek nagyon kedvesek és sportszeretőek.

Idén először helyi fiatalok mutathatták be tudásukat a profik felvezetéseképpen. Danyi Patrik, Bangó Nikolasz, Kruppa Renátó, Oláh Márk, Oláh Géza és Tóth Richárd is bemutathatta tudását a nagyközönség előtt, és bizony többen felnőtteket meghazudtoló vehemenciával küzdöttek. És nem akárkik kísérték őket a sarokhoz, az olimpiai bronzérmes olimpikon Botos András segített be Oláh Kálmánnak, a zagyvapálfalvai Oláh Boksz SE vezetőjének. A klub tehetséges fiatalokat karolt fel, de minden segítségre szükségük van az életbenmaradáshoz, termüket szigetelni kellene, és kesztyűik is elhasználódtak már. A bemutató jelleg miatt egyébként itt nem hirdettek győzteseket.

Ezután jöhettek a profik. Bár előzetesen két nógrádi is felkerült a meccslistára, végül Zámbó Róbert és Vári Gergő sem tudott ringbe lépni.

 

Az első éles összecsapáson nagyváltósúlyban Kispál Zoltán nézett farkasszemet bosnyák ellenfelével. A magyar a negyedik menetre végleg felőrölte riválisát, így TKO-val diadalmaskodott. A cirkálósúlyú Urbán Ferenc még ennyit sem engedett a másik bosnyáknak, a születésnapos magyar a második menetben vetett véget a küzdelemnek.

Az utolsó három összecsapás pedig igazi csemegét hozott az ökölvívás szerelmeseinek. Nagypehelysúlyban a népszerű nyírségi ökölvívó, Kovács Zoltán dél-amerikai ellenfelet kapott. A WBO (Bokszvilágszervezet) korábbi nagypehelysúlyú Európa-bajnokára a WBA (Bokszvilágszövetség) dél-amerikai övét megszerző, egykori WBA interim világbajnoki kihívó, venezuelai Rafael Hernandez várt. A magyar homloka már az első menetben felszakadt egy vétlen fejelés következtében, ami szemlátomást meg is zavarta. A venezuelait megintették mélyütésért, Kovács pedig lerázta magáról a “ringrozsdát”, ami legutóbbi meccse óta felrakódott rá. A hetedik menetben az orvos nem engedte tovább a meccset a magyar sérülése miatt, így jöhetett a pontozás. A bírók Kovácsot látták jobbnak, aki elmondta, hogy eddigi legkellemetlenebb ellenfelével bokszolt, és most nem élvezte az ökölvívást. Jutalma egy plussunikornis lett, és barátnőjének csókja.

A cirkálósúlyú Szellő Imre harmadik salgótarjáni fellépésén 22. győzelmét célozta meg a venezuelaiak korábbi vb-kihívójával, Gusmyr Perdomoval szemben. Ezúttal is a magyar bokszoló fejbőre szakadt fel, a harmadik menettől Szellő vérző fejjel meccselt. A hetedik menetben a dél-amerikai belenézett egy kemény ütésbe, a magyar nem is engedte el, így pár pillanattal a gong előtt a bíró vetett véget a küzdelemnek.

- Már az elején el akartam kapni, aztán próbáltam hidegvérrel bokszolni. Mindig szeretek visszajönni Salgótarjánba, nagyon kellemes a város kisugárzása, és alföldi gyerekként nagyon jó a szemenek ez a sok hegy – mondta a győztes.

A nap főmeccse egy magyar ”belháborút”, egy visszavágót hozott, amelyet szó szerint közkívánatra hozott tető alá Rácz Félix promóter. A jelenlegi cirkálósúlyú bajnok Darmos József a trón korábbi birtokosával, Tóth Tamással csapott össze.

A két harcos, 2016 őszén találkozott először, és az összecsapásuk látványos, izgalmas párharcot hozott, melynek során Darmos kezdett jobban, ám Tóth a 9. menetben eldöntötte a mérkőzést. Az ökölvívók soha nem voltak igazán rosszban, de barátoknak sem lehet őket nevezni, hiszen a mérkőzésük után is tartották a „két lépés távolságot”. Már a csütörtöki mérlegelésen érezni lehetett, hogy a visszavágó feszült hangulatú lesz.

Darmos, a “Gladiátor” már az első menetben úgy esett neki ellenfelének, mint aki nem tíz menetre készül, de Tóthot, a “Barbárt” sem kellett félteni, ha ütésre nyílt lehetősége. Mindkét bunyós odatette magát, és mindketten meg is sérültek, így a kilencedik menetre a vezetőbíró mindkét bokszolót megmutatta az orvosnak, aki úgy döntött, nem mehet tovább a meccs. A pontozók többségi döntetlent hoztak ki, így valószínűleg nem ért véget kettőjük közös története. A meccs után hatalmas feszültség szabadult fel bennük, és már belefért pár ölelés is.

Címkék#box#gála

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában