A vörös diktatúra követelte a legtöbb áldozatot

1947. február 25-én jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták el Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Az Országgyűlés 2000-ben a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította február 25-ét. Ezen alkalomra emlékezve tartottak koszorúzási ünnepséget tegnap délután a salgótarjáni December 8. téren.

– Azért gyűltünk össze, hogy fejet hajtsunk a kommunista rendszer áldozatai előtt. Emlékezve arra, mi is történt 1947. február 25-én – kezdte megemlékező gondolatait Huszár Máté. A város alpolgármesterre hozzátette, annak ellenére, hogy Kovács Bélát országgyűlési képviselőként mentelmi jog védte, letartóztatták, majd elhurcolták a Szovjetunióba.

Huszár Máté kifejtette, a társadalmi megbékéléshez, a múlt lezárásához elengedhetetlen az őszinte szembenézés a XX. század önkényuralmi korszakaival és azok bűneivel. Nem szívesen emlékezünk vissza ezekre, pedig muszáj. Már csak azért is meg kell tennünk, hogy magunk elé idézve a történteket, eredményesen tudjunk harcolni az önkény ellen, ami a jog halálával jár. Legalábbis annak a jognak a halálával, amelyik megoltalmazná az embert. A jog ugyanis fegyver a szabadság védelméhez. Azonban, ha kiforgatják, akkor a szabadság ellen fordíthatóvá és az önkény eszkö­zévé válik. Az alpolgármester kitért arra is, hogy a kommunista diktatúrát sokan és sokféleképpen szenvedték meg. Azok, akik szabadságuk elvételét joggal sérelmezték, szembefordultak a kommunizmussal, amely a maga részéről a nyílt, illetve a rejtett állami terror eszközeivel válaszolt.

A paranoid állam tömegesen alkalmazta ezeket olyanokkal szemben is, akikről csak gyanították, hogy a rendszer ellenségei. A hétköznapi emlékezet őket tartja a kommunizmus áldozatainak.

Az emléknap sajátossága, hogy a múlt felidézése mellett kegyelettel gondolunk azok sokaságára, akik ártatlanul szenvedték el az elnyomást és a terrort, vagy tevőlegesen szembeszálltak azzal. Huszár Máté felhívta a figyelmet arra, a jövőnk szempontjából is fontos, hogy megőrizzük azok emlékét, akik a XX. század elnyomó hatalmi időszakaiban is képesek voltak megtartani emberségüket. Példát kell vennünk bátorságukról, továbbá erőt merítenünk összefogásukból. A kegyelet, valamint az összetartozás érzését mindannyiunknak kötelessége ápolni. Ez a legnagyobb elégtétel, amit nyújthatunk elődeinknek. Ezáltal pedig saját magunknak, illetve az utánunk következő nemzedékeknek is esélyt adhatunk arra, hogy ne kelljen átélnünk azt, amit dédszüleink, nagyszüleink, szüleink generációja már megszenvedett.

Bérczesi Mihályné, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Nógrád Megyei Szervezetének elnöke elmondta: ami­óta megjelent A kommunizmus fekete könyve című alkotás, még biztosabban tudják, hogy egyetlen önkényuralomnak sem volt annyi halálos áldozata, annyi testileg és lelkileg megnyomorított embere, mint a vörös diktatúrának. Az ezzel foglalkozó legismertebb francia, illetve lengyel történész kutatásait összegző mű 2000-ben magyarul is megjelent. Ebben mintegy százmillióra teszik a kegyetlen körülmények között fogvatartott, megkínzott és kivégzett személyek számát. Bérczesi Mihályné felhívta a figyelmet, azokra az üldözöttekre is emlékezni kell, akiket a terror, a megtorlás nem pusztított ugyan el, de soha nem élhettek emberhez méltó, szép családi életet.

Vajon miért is? A legtöbb esetben mondvacsinált hazug dolgok, illetve másképp gondolkodás miatt.

Fotó: H. Cs.